Videó: amikor Czene a surranópályán megverte a legyőzhetetlennek hitt Sievinent

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2021.07.22. 17:38
null
Czene Attila legyőzte a legyőzhetetlent (Fotó: Getty Images)
Tizedpontok, centik, századmásodpercek – bizony olykor csak ezek döntenek arról, kiből lesz arany- és kiből csak ezüstérmes egy-egy olimpián. S ez egyáltalán nem mindegy, hiszen a győztesek örökre beírják magukat a sporttörténelembe, a másodikokat hamarabb elfelejtik. A tokiói játékokat felvezető sorozatunkban ezúttal Czene Attiláról esik szó, aki fantasztikus úszással a surranópályáról győzte le a 200 vegyes toronymagas esélyesét, a finn Jani Sievinent.

Miután a vegyes úszás verhetetlen királya, Darnyi Tamás 1994-ben visszavonult, az úszópápa, Széchy Tamás azt jósolta, hogy Czene Attila lesz az utódja, aki az 1992-es barcelonai olimpián 18 évesen 200 méter vegyesen harmadik lett. A szövetségi kapitány alapos ember volt, részletesen kielemezte a részidőket, a vetélytársak erősségeit és gyengéit, de azért ebben a kijelentésében néhányan kételkedtek. Elsősorban azért, mert a Darnyi-korszak után a finn Jani Sievinen vette át a hatalmat a vegyes úszásban. Czene Attila ugyan ott volt a nyomában, nyert Európa-bajnoki ezüst- és világbajnoki bronzérmeket, de aranyat nagy világversenyen az 1996-os atlantai ötkarikás játékokig egyet sem.

Egy évvel korábban, a bécsi Eb-n előfordult vele, hogy a 200 méteres gyors döntőjére késve érkezett és a versenyzőket már éppen bemutatták, amikor odaért a medencéhez. Az Atlantát megelőző országos bajnokságon csak a hatodik napon tudott elindulni, mert néhány nappal előtte beverte a térdét, egyszóval az előjelek nem voltak éppen kedvezőek számára.

Ráadásul Czene Atlantában alaposan ráijesztett a benne bízókra azzal, hogy a 200 vegyes középdöntőjében csupán a hetedik legjobb időt úszta, így kis híján csak a B-döntőbe került. Eredménye alapján az 1-es, vagyis az egyik surranópályára sorolták, és mint később kiderült, ennél jobb nem is történhetett volna vele.

Széchy Tamás a finálé után elárulta: Czene szeretett a mezőny szélén úszni, mert mellette van egy szabadon hagyott pálya, így ott nem hullámzik a víz. A vegyes úszó egy interjúban bevallotta, a döntőben senkit és semmit nem figyelt, csak úszott, ahogy bírt. Nos, ez meg is látszott a teljesítményén, 100 méter után már elsőként fordult, mellen tovább növelte az előnyét, és bár gyorson a középen úszó Sievinen egyre közelebb került hozzá, végül nem sokkal, de Czene csapott előbb a célba. Életében először tudott 2 percen belül úszni (1:59.91) és 22 századmásodperccel előzte meg Sievinent.

Elsőre maga is elcsodálkozott a győzelmén, amelyet a fináléról készített videót látva azóta is sokan megkönnyeztek, mások libabőrösek lettek tőle. A Magyar Szabadidősport-szövetség elnöki posztját évek óta betöltő Czene sportolói nagyságát mutatja, hogy akkor tudta élete legjobbját nyújtani, amikor arra a legnagyobb szükség volt. Az olimpiai döntőben.

Czene Attila és Széchy Tamás nyilatkozik az olimpiai győzelem után.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
3 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
21 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

Életminőség, közösség, mindennapi jóllét – tízéves az Európai Sporthét

Egyéb egyéni
2025.09.02. 12:47
Ezek is érdekelhetik