Tokió 2020: a japán kormányfő köszönetet mondott

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.09. 12:20
null
Szuga Joshide mindenkinek megköszönte, hogy megértők voltak a szabályok betartásában (Fotó: AFP)
Szuga Josihide japán miniszterelnök hétfőn megköszönte az emberek segítségét, amelyet a vasárnap zárult tokiói olimpia biztonságos megrendezéséhez nyújtottak – közölte a Magyar Távirati Iroda.

 

A kormányfő Nagaszakiban beszélt arról, hogy egy év halasztással, a világjárvány okozta nehéz körülmények között kellett lebonyolítani a versenyeket, melyek ugyanakkor szerinte jól sikerültek.

„Hiszem, hogy sikerült a rendező országra háruló kötelességeket teljesítenünk" – jegyezte meg Szuga Josihide, aki mindenkinek megköszönte, hogy megértő és együttműködő volt a szabályok betartásában, egyúttal kiemelte, hogy a játékok megrendezése bizonyította kitartásukat.

A miniszterelnök a japán sportolók kiemelkedő, minden idők legsikeresebb ötkarikás szereplését (27 arany, 14 ezüst, 17 bronz) is méltatta, hangsúlyozva, hogy az ország teljes csapata nagyszerűen szerepelt.

„Voltak, akik érmet nyertek, és olyanok is, akik nem, de mindannyiuk teljesítménye megindító volt" – mondta a politikus.

A koronavírus-járvány miatt eddig példátlan megszorítások mellett zajlottak az olimpiai versenyek, amelyeknek a túlnyomó többségét nézők nélkül rendezték meg.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
52 perce

Milánó 2026: Japán új éremcsúcsot szeretne elérni

Téli sportok
20 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik