Tokió 2020: az ezüstérmes olimpikonok elmentek városnézésre, hazaküldték őket

2021.08.01. 03:51
null
Vazsa Margvelasvili az ezüstéremmel a nyakában (Fotó: AFP)
Két grúz cselgáncsozót hazaküldtek a olimpiai faluból, miután megszegték a Covid-protokollt azzal, hogy elmentek Tokióba városnézésre.

 

„Visszavontuk az akkreditációjukat, mivel a sportolók falujából városnézésre menni tilos” – mondta a szervezőbizottság szóvivője, Takaja Maszanori.

Maszanori nem számolt be arról, kikről van szó, de egy grúz sportvezető elmondta, a két ezüstérmes olimpikon nem más mint, Vazsa Margvelasvili és Lasa Savdatuasvili – írja az Index.

A kyodonews.net értesülései szerint a két férfit kedden a grúz nemzeti csapat szerelésében látták a Tokiói torony közelében, miközben másokkal fotózkodtak. További beszámolók szerint a városnézés mellett egy „jó ismerősükkel” is találkozni szerettek volna a cselgáncsozók.

A grúz olimpia bizottság szerint az eset óta már el is hagyták az országot, hiszen a sportolóknak a versenyeik befejezése után 48 órával el kell hagyniuk Japánt. Az érmüket egyelőre megtarthatják, ugyanis csak az olimpiai faluból lettek kizárva, nem pedig a világversenyről.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09