Torna: „kísértetiesen jól halad” Székely Zója felkészülése

MTI/T. Z.MTI/T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.02.14. 19:28
Székely Zója egy korábbi versenyén (Archív fotó: Dömötör Csaba)
Az olimpiai kvótára hajtó tornász, Székely Zója úgy érzi, kísértetiesen jól halad a felkészülése.

 

A magyar szövetség októberben jelentette be, hogy a női szakág nem névre szóló párizsi kvótája Székely Zója és a háromszoros Európa-bajnok, ám jelenleg térdszalag-szakadás után gyógyuló Kovács Zsófia között dől el június elejéig

„Amíg van esélyem, minden erőmmel azon leszek, hogy életem legjobb formájába kerüljek és én legyek ott Párizsban” – nyilatkozta szerdán az M1 aktuális csatornán az FTC sportolója.

Hozzátette, legkorábban márciusban szokott kezdődni a versenyszezon, idén viszont már februárban is indult egy viadalon. Mint mondta, „kísértetiesen jól halad” a felkészülése, nagyon jó állapotban és jó formában van, a folytatásban arra kell figyelnie, hogy ezt minél tovább tartani tudja.

„Nehezebb ellenfelet nem tudtak volna kijelölni, de ha Zsófi egy ilyen sérülésből fel fog tudni épülni és jobb lesz nálam, az lesz az igazi teljesítmény, akkor kalapot emelek előtte” – magyarázta.

Hozzáfűzte, a sportágon belül szinte a legjobb barátnők, ezért borzasztó állapot, hogy éppen vele kell rivalizálnia.

Székely célja, hogy a májusi Európa-bajnokságon kívül is minél több versenyen elinduljon az első félévben, és minél eredményesebb legyen, mert így jelentősen nőhetne az esélye a kvóta megszerzésére.

Kovács elárulta, nagyon sokat javult az állapota, szépen fejlődik a lába, ezért korláton már végezhet gyakorlatokat, valamint kisebb futásokat és szökdeléseket is csinálhat. Ezeken kívül nagyon sok rehabilitációs feladatot végez, illetve erőnléti edzővel és gyógytornásszal is dolgozik.

„Nem adtam fel az olimpiai álmaimat” szögezte le a dunaújvárosi sportoló.

Hozzátette, szinte mindenki mást jósol a gyógyulás kapcsán, a következő kontrollra jövő kedden kerül sor. Az első hazai versenyük március 24-én lesz, azon biztosan nem indul, és az Európa-bajnoki szereplése is nagyon bizonytalan. Kovács kijelentette, ha nem lesz megfelelő állapotban, akkor nem fogják erőltetni a részvételét.

A tavalyi, belgiumi világbajnokságon Czifra Bettina Lili és Bácskay Csenge, a férfiaknál pedig Mészáros Krisztofer szerzett névre szóló olimpiai kvótát.

 

Legfrissebb hírek

Altorjai Sándort beválasztották a Balkán Torna Szövetség végrehajtó bizottságába

Torna
2026.01.23. 11:54

Puskás Jenő: A terem és a magnéziapor illata örökre magával ragadott

Utánpótlássport
2026.01.16. 19:19

Szűcs Róbert lett a férfi tornászok szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.01.16. 14:47

Magyar Zoltán további építkezést és előrelépést remél a magyar tornászoktól

Torna
2026.01.12. 13:25

Ismét megműtötték Péter Sára válogatott tornász bokáját

Torna
2025.12.30. 08:25

Torna: a fiúk jól szerepeltek, a lányok adósak maradtak a sikerekkel

Utánpótlássport
2025.12.29. 18:35

Újabb orosz tornászok és ritmikus gimnasztikázók kaptak indulási engedélyt a nemzetközi versenyekre

Torna
2025.12.18. 22:32

Berki Krisztián: Egy országos óvodai program elindítása a tervem

Torna
2025.12.16. 13:27
Ezek is érdekelhetik