Előbb gyermek, azután sportoló

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2024.04.18. 14:51
Címkék
Hogy legyek még jobb edző? – teszi fel a kérdést a Gyermekjogi Civil Koalíció plakátja, és mindjárt meg is adja a választ. Íme, a kulcspontok: méltóság, pozitív megerősítés, együttműködés a szülőkkel, figyelem, a sport szeretete, zéró tolerancia a bántalmazással szemben.

 

A gyermekvédő intézmény kezdeményezését a Nemzeti Sport is támogatja, hiszen teljes az egyetértés köztünk abban, hogy az utánpótlás sportban dolgozó edzők, szakemberek nem csak sportolókat készítenek fel, hanem emellett, azaz inkább előtt gyermekeket nevelnek. Bajnok természetesen nem lehet mindenkiből, különösen nem minden áron - de ha a sport az egészséges testi, szellemi, lelki fejlődésben segít, már elérte a célját, beteljesítette a küldetését.

A Gyermekjogi Civil Koalíció kiemelten fontosnak tartja a gyerekek szabadidőhöz és játékhoz való jogának biztosítását, ugyanakkor hangsúlyozza: a gyermekekkel szembeni erőszak minden formáját tiltja a Gyermekvédelmi törvény is. A sport, főként az élsport, sok tekintetben saját határaink feszegetését, a komfortzónánk elhagyását, feszített tempót és nehezített körülményeket, fokozott stressz- és konfliktus helyzetet is jelent, mindez azonban nem sérthet olyan általános értékeket, mint az emberi méltóság, vagy a hazánkban 2005 óta érvényben lévő zéró tolerancia elve a gyermekekkel szembeni bántalmazásban.

 


 

 

Legfrissebb hírek

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
11 perce

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
35 perce

Kezdődjék az egyéves élményutazás

Kajak-kenu
43 perce

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
1 órája

Vass Sándor: 80!

Kézilabda
1 órája

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
8 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
8 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
8 órája