Csuszovityina sérülés miatt lemarad a kilencedik olimpiájáról

Vágólapra másolva!
2024.05.24. 12:26
Artistic Gymnastics - The 19th Asian Games Day 2
Okszana Csuszovityina nem lesz ott Párizsban (Fotó: Getty Images)
Sérülés miatt lemarad kilencedik olimpiájáról Okszana Csuszovityina olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász.

A 48 éves üzbég versenyző csütörtökön a közösségi oldalán jelentette be, hogy a taskenti Ázsia-bajnokságra gyakorolt talajon, amikor megsérült. Mivel a kontinensbajnokságon nyílt volna az utolsó esélye részvételi jogot szerezni a párizsi olimpiára, eldőlt, hogy a sportág elnyűhetetlen klasszisa nem indul a nyári játékokon.

„Nem tudok részt venni az Ázsia-bajnokságon és ez nagyon elszomorít, mert régóta készültem már erre a versenyre” – írta Instagram-oldalán Csuszovityina, aki ettől függetlenül ott lesz a kontinensviadalon, és szurkol csapattársainak.

A pályafutása során a Szovjetunió és Németország színeiben is indult Csuszovityina – aki június 19-én lesz 49 éves – első világbajnokságán, 1991-ben rögtön három érmet nyert. Kollekciójában a legértékesebb medálok sorában egy olimpiai (1992, Barcelona), három világbajnoki és egy Európa-bajnoki arany szerepel. Van ötkarikás ezüstje is, a vb-ről négy második és négy harmadik helye, Eb-ken pedig kétszer állt a dobogó második, egyszer annak harmadik fokán. Szülőhazája képviseletében az Ázsia-bajnokságokon négy ezüstöt és egy bronzot gyűjtött.

A sportág klasszisánál mindössze egy sportolónő vett részt több olimpián, mégpedig Nino Salukvadze grúz sportlövő, aki Tokióban kilencedik alkalommal lehetett ott a nyári játékokon és az ideire is biztosította már a helyét.

Legfrissebb hírek

Altorjai Sándort beválasztották a Balkán Torna Szövetség végrehajtó bizottságába

Torna
2026.01.23. 11:54

Puskás Jenő: A terem és a magnéziapor illata örökre magával ragadott

Utánpótlássport
2026.01.16. 19:19

Szűcs Róbert lett a férfi tornászok szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.01.16. 14:47

Magyar Zoltán további építkezést és előrelépést remél a magyar tornászoktól

Torna
2026.01.12. 13:25

Ismét megműtötték Péter Sára válogatott tornász bokáját

Torna
2025.12.30. 08:25

Torna: a fiúk jól szerepeltek, a lányok adósak maradtak a sikerekkel

Utánpótlássport
2025.12.29. 18:35

Újabb orosz tornászok és ritmikus gimnasztikázók kaptak indulási engedélyt a nemzetközi versenyekre

Torna
2025.12.18. 22:32

Berki Krisztián: Egy országos óvodai program elindítása a tervem

Torna
2025.12.16. 13:27
Ezek is érdekelhetik