Úszás: Cseh László még nem érzi a ritmust, de nincs baj

2010.06.20. 09:50
null
Cseh fáradtnak érezte magát a verseny után (Fotó: Czagány Balázs, NS-archív)
A pescarai nemzetközi úszóverseny két vegyes számában győztes Cseh László bevallása szerint egyelőre nem érzi a ritmust, de sem ő, sem edzője, Turi György nem aggódik az Európa-bajnoki felkészülés sikerét illetően.

Mint arról beszámoltunk, Cseh László pénteken 400, majd szombaton 200 vegyesen győzött a pescarai versenyen; a Nemzeti Sportnak a rövidebb táv után nyilatkozta a következőket:

AZ       EB-JEGYEKET A KÉPRE
KATTINTVA RENDELHETI MEG!
AZ EB-JEGYEKET A KÉPRE KATTINTVA RENDELHETI MEG!

„Egyszerűen nem éreztem a ritmust, és most el is fáradtam. A részidőkből kitűnik, hogy háton és mellen nem villogtam, ellenben a gyors és a pillangó kezd összeállni. Nincs itt baj, csak össze kell rakni az úszásnemeket és a többi apróságot egy kerek egésszé."

Turi György szerint az ideális tempószámot még azért nem sikerült kialakítani, mert az Európa-bajnokságra készülő Cseh eddig nem ötvenes, hanem 33 méteres medencében gyakorolt – azaz Pescarában később jött a forduló, mint ahogyan az utóbbi időben megszokta..

„Ezért is van az, hogy nem érzi még az úszásnemek közötti váltásokat. Gond viszont nincs, a balatonfűzfői edzőtáborban összeáll majd minden" – tette hozzá az edző.

Legfrissebb hírek

Sárkány Zalán: A fájdalom nem állíthat meg!

Úszás
2026.09.10. 13:18

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
2026.09.01. 00:09

A villanyszerelőként dolgozó hatszoros olimpiai érmes úszólegenda cserélt biztosítékot az ismert burgerezőben

Úszás
2026.08.26. 14:37

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton – videó

Úszás
2026.08.12. 18:47

Úszó Eb: majdnem hibátlan magyar mérleg az első délelőttön

Úszás
2026.08.10. 12:36

Kik indulhatnak a magyar úszók közül Párizsban?

Úszás
2026.07.17. 08:58

„Milák Kristóf indul a párizsi Európa-bajnokságon” – Szabó Álmos az NS-nek

Úszás
2026.07.02. 19:06

„Ki kell mondanom: hamarabb kellett volna edzőt váltanom” – Cseh László a Nemzeti Sportrádióban

Úszás
2026.06.05. 11:07