Phelps sokszor rosszul van edzések után

Vágólapra másolva!
2010.12.10. 18:19
null
Michael Phelps apait-anyait belead az edzések során (Fotó: Action Images)
Címkék
A swimnews.com interjút készített Michael Phelpsszel. A tizennégyszeres olimpiai bajnoknak feltett kérdésekből és a válaszaiból szemezgettünk.

– Többször is kijelentette az idén, hogy ismét teljes erőbedobással és tökéletesen koncentrálva kell edzenie. Megtette?

– Nem a legjobb évemet zártam, de tudom, mit kell tennem, hogy elérjem céljaimat, amelyeket a 2011-es sanghaji világbajnokságra és elsősorban Londonra kitűztem magam elé. Bob Bowman edzőmmel nem félünk újítani. Most víz alatti kamerával, speciális medencében minden egyes karcsapást és testhelyzetet ki tudunk elemezni, jobban, mint valaha.

– Hogy érzi magát az edzések után a felkészülés legkeményebb időszakában?

– Kimerülten, borzasztóan, és még néhány kifejezés eszembe jut, amelyeket nem osztanék meg az olvasókkal. Ám amennyire rosszul vagyok fizikailag, annyira nagyszerű a tudat, hogy teljesítettem egy fárasztó periódust. Bobbal mindig arról beszélünk, hogy olyan ez, mintha a bankban betétet nyitnánk, és a versenyek után kamattal együtt vehetjük ki a pénzünket.

– Miért nem áll rajtkőre Dubaiban?

– Sokan nem tudják, de 2004 óta nem úszom rövid pályás vb-n. Természetesen követem az eseményeket és az időeredményeket. Mindig izgalmas nyomon követni a régiek továbbfejlődését és az újak feltűnését.

– Azért csak hiányzik majd a válogatott...

– Óriási megtiszteltetés az Egyesült Államokat képviselni. A világversenyeken a váltószámok a kedvenceim. Mindig büszkeséggel tölt el, ha a váltó tagja lehetek. Együtt nyerünk, együtt veszítünk.

– Ki volt eddigi ellenfelei közül a legnagyobb vetélytársa?

– Ian Crockerrel az úszás történetének legnagyszerűbb 100-as pillangóit úsztuk. Ian Thorpe-pal és Pieter van den Hoogenbanddal is fantasztikusakat versenyeztünk 2004-ben Athénban. Na és természetesen Ryan Lochte, aki remek ellenfél és barát is egyben.

Legfrissebb hírek

Mégsem Ausztráliában rendezik a Milan–Como olasz bajnokit

Olasz labdarúgás
5 perce

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
31 perce

Kiesett a kenyai közönségkedvenc, Evans nagy meccset nyert Wade ellen a darts-vb-n

Egyéb egyéni
49 perce

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
55 perce

Zambia a ráadás során mentett pontot az Afrikai Nemzetek Kupája második mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Karriercsúcsot döntene hazánk első számú teniszezője – videó

Tenisz
1 órája

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
1 órája

Néhány nap karácsonyi pihenő jön az osztrák ligában

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik