Rövid pályás úszó-vb: Verrasztó E. és Hosszú Katinka döntős 200 vegyesen

2010.12.18. 09:10
Címkék
Verrasztó Evelyn a 2., Hosszú Katinka az 5. legjobb idővel kvalifikálta magát a 200 méter női vegyes döntőjébe a dubai rövid pályás úszó-világbajnokságon.

Mivel nem volt kvalifikációs ideje, Hosszú Katinka már az első előfutamban rajtkőre állt. A magyar versenyző az első ötven méteren hozzávetőlegesen hét másodpercet vert riválisaira, egyértelmű volt, hogy saját magának kell diktálnia a tempót, nem lesz akivel „utazhatna".

Hosszú végül 2:09.01-es időeredménnyel csapott a célba (az ellenfelek gyakorlatilag ekkor fordultak az utolsó ötvenre), izgatottan vártuk, hogy ez mire lesz elegendő. „Természetesen" a második előfutamban sem úszott jobbat senki sem a magyar lánynál, sőt a harmadikban sem.

Az ötödik futamban Verrasztó Evelynért szoríthattunk (a futam előtt Hosszú összetettben a harmadik helyen állt, azaz akár öten is megelőzhették volna az utolsó futamban). Ebben a futamban már jóval nagyobb volt az iram, végül Ariana Kukos mögött Verrasztó 2:08.19-es eredménnyel a második helyen csapott célba. Ők ketten összesítésben is a legjobb eredményt úszták.

Végül kiderült, hogy Hosszú időeredménye összesítésben az 5. helyre elegendő, azaz két magyarnak szurkolhatunk 200 méter női vegyes délutáni fináléjában.

Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
3 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
4 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
4 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
4 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
4 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
4 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
5 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
5 órája