Úszás: együttműködési megállapodás Bánki, Czene és Gyárfás között

Vágólapra másolva!
2011.03.23. 15:53
Címkék
Czene Attila sportért felelős államtitkár megállapodott Gyárfás Tamással, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnökével: a jövőben a legteljesebb módon együttműködnek, hogy ezzel is elősegítsék a sportág körüli mielőbbi nyugalmat – szögezték le közös állásfoglalásukban.

Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke szerdán a Parlamentben fogadta Gyárfás Tamást, hogy megbeszéljék a MÚSZ-nak a tavalyi Európa-bajnokság elszámolásával kapcsolatos kötelezettségeit. A találkozón részt vett Czene Attila sportállamtitkár is.

A tárgyalást követően az olimpiai bajnok úszó megígérte, segíti Gyárfás Tamás elnök és az újonnan főtitkárrá választott, korábbi olimpiai, vb- és Eb-ezüstérmes Szabó Tünde eredményes munkáját. Élve az alkalommal az államtitkár megismerte a 2013-as masters úszó Európa-bajnokság és a 2014-es vízilabda Eb-pályázattal kapcsolatos lehetőségeket, s ennek ismeretében arra kérte Gyárfás Tamást – aki a LEN, az Eb-k ügyében döntést hozó Európai Úszó Liga alelnöke is –: elsősorban a vízilabda Európa-bajnokság elnyeréséért tegyen meg mindent.

A LEN vezető testülete, a Büro most szombaton dönt a masters Eb, május közepén pedig a pólósok kontinenstalálkozója színhelyéről. Az állam – erősítették meg a felek – természetesen mindkét eseményt támogatja, de az nyilvánvaló, hogy Magyarország minden pályázaton nem lehet győztes. A MÚSZ-elnök ígéretet tett Czene Attilának, hogy élve a sportdiplomáciai lehetőségekkel, mindent megtesz a maximális siker érdekében.

Legfrissebb hírek

Kirsner Erika: Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal

Kézilabda
14 perce

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
24 perce

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
6 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
7 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
7 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
8 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik