Laure Manaudou bejelentette visszatérését

Vágólapra másolva!
2011.06.26. 09:25
null
Laure Manaudou „harci kedve” visszatért (Fotó: Action Images)
Címkék
A franciák olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszója, Laure Manaudou bejelentette visszatérését.

 

A 24 éves úszónő 2009 szeptemberében hagyta abba hivatalosan a versenyszerű sportot – elmondása szerint hosszú ideje érlelődött már benne a gondolat –, de lényegében a 2008-as, pekingi olimpia volt az utolsó komolyabb verseny, amelyen elindult.

SZAVAZÁS

Ön szerint Laure Manaudou képes lesz visszajutni a csúcsra?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Hogy pontosan melyik viadalon láthatjuk őt újra a rajtkőre állni, azt még ő sem tudja, de a következő szezonban már szeretne egy szinten lenni a legjobbakkal.

„Újra kedvet érzek a versenyzéshez – indokolta döntését a Journal du Dimanche hasábjain Manaudou. – Egyelőre semmi konkrétumot nem tudok mondani, időre van szükségem. Még nem vagyok világbajnoki szinten, de azon leszek, hogy ezt elérjem. Száz és kétszáz méterre készülök, elsősorban gyorson és háton. A négyszáz méternek vége, túl hosszú...”

A francia apától és holland anyától származó sportoló legnagyobb sikerét a 2004-es, athéni olimpián érte el, ahol megnyerte a 400 méteres női gyorsúszást. Ebben a számban kétszeres, 200 méteres gyorsúszásban pedig egyszeres világbajnoknak mondhatja magát. Kilenc Európa-bajnoki aranyérméből négyet nyert gyors- (ebből egyet váltóban), hármat hát-, kettőt pedig vegyes úszásban.

Több magánéletbeli botránya is volt – a legnagyobb port a korábbi párjával, az olasz Luca Marinnal történt összezördülése kavarta –, de a franciák korábbi világcsúcstartója (50 méter gyors), Frédérick Bousquet mellett úgy tűnik, nyugalmat talált, tavaly áprilisban megszületett lányuk, Manon.

Legfrissebb hírek

A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

Csupasport
10 perce

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
30 perce

Magyar állampolgár lett a DVTK amerikai játékosa

Kosárlabda
45 perce

Két orosz síugrónak semleges státuszt adott a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
59 perce

Humphries reméli, hogy nem ez volt Paul Lim utolsó meccse a vb-ken

Egyéb egyéni
1 órája

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
1 órája

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
2 órája

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik