Vizes vb: Ebben az ellenszélben is nyertünk - Kemény Dénes

2011.07.26. 10:47
Címkék
A magyar férfi vízilabda-válogatott egygólos győzelmet (9–8) aratott az amerikaiak ellen a Sanghajban zajló világbajnokság negyeddöntőjében. Szövetségi kapitányunk, Kemény Dénes szerint a bíráskodás nem volt korrekt, de csapatának ellenszélben is sikerült nyernie.

„Azt mondtam a srácoknak, ezúttal végre korrekt bíráskodás lesz. Nos, becsaptam őket... – nyilatkozta Kemény Dénes a Nemzeti Sportnak. – Nem szabályváltoztatásokra, hanem embercserékre volna szükség... Természetesen nem játszottunk hibátlanul, de ebben az ellenszélben is nyertünk, azaz csak gratulálhatok a csapatnak. Mostantól fordul a kocka: az úgymond kötelezőnek vélt mérkőzéseket megnyertük, ott vagyunk a négy között, nyugodtan várhatjuk a folytatást. Hány csapatnak nem sikerült mindez.... Bevallom, öt kettes amerikai vezetésnél nem éreztem jól magam, de szerencsére korán lett öt kettő, volt még sok időnk. Az eddigiektől eltérően ezúttal támadásban akadozott a gépezet, de nyertünk, és ez a lényeg.”Kemény Dénes a Nemzeti Sportnak. – Nem szabályváltoztatásokra, hanem embercserékre volna szükség... Természetesen nem játszottunk hibátlanul, de ebben az ellenszélben is nyertünk, azaz csak gratulálhatok a csapatnak. Mostantól fordul a kocka: az úgymond kötelezőnek vélt mérkőzéseket megnyertük, ott vagyunk a négy között, nyugodtan várhatjuk a folytatást. Hány csapatnak nem sikerült mindez.... Bevallom, öt kettes amerikai vezetésnél nem éreztem jól magam, de szerencsére korán lett öt kettő, volt még sok időnk. Az eddigiektől eltérően ezúttal támadásban akadozott a gépezet, de nyertünk, és ez a lényeg.”

Itt talál játékosnyilatkozatokat a negyeddöntőről!

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
5 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
5 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
5 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
5 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
6 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
6 órája