Vizes vb: Sikeresen alájátszottunk a bíráskodásnak - Kemény Dénes

2011.07.18. 05:55
Címkék
Kemény Dénes, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint a gyenge védekezésünknek is köszönhetjük, hogy a Montenegró elleni mérkőzésen néha úgy tűnt, hogy ellenünk fújnak a játékvezetők.

„Sikeresen alájátszottunk a bíráskodásnak, ekképpen magunknak tettük nehézzé az összecsapást... Hátul gyengék voltunk, elöl jók, hála Istennek az utóbbi nagyobb befolyással bírt az eredményre. Az utolsó negyed azt bizonyítja, van tartás a csapatban, amely ha jó napot fog ki, bárkit megverhet, erre pedig lehet, sőt kell alapozni" – mondta a Nemzeti Sportnak Kemény Dénes.Kemény Dénes.

A montenegrói kapitány természetesen az utolsó negyedet (amelyet 4–1-re megnyert a magyar csapat) okolja a kudarcért.

„Ilyen korán nehéz egy ilyen meccset lejátszani... Három negyedig minden rendben volt, akkor azonban olyan hibákat vétettünk, amelyek sorsdöntőnek bizonyultak" – vélekedett Petar Porobics.

Mint ismert, a vb első mérkőzésén Magyarország 11–10-re legyőzte Montenegrót.

Legfrissebb hírek

A kispestiek új kapusa két nagy bravúrral nyitott a Vasas ellen

Labdarúgó NB I
4 perce

Hét magyar aranyérem a fekvenyomó Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
22 perce

Lovas Világjátékok: Kaizinger Balázs a díjlovaglás után a 60. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
34 perce

Spanyol vezetőedzőt nevezett ki Dejan Sztankovics helyére a Crvena zvezda

Minden más foci
53 perce

Mendel Dániel okos versenyzéssel ért el remek eredményt Svájcban

Csupasport
1 órája

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
1 órája

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
1 órája

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
1 órája