Úszás: Hódmezővásárhelyen készülnek Gyurtáék a debreceni Eb-re

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.05.09. 13:52
Címkék
Hódmezővásárhelyen készül a május 21-én kezdődő debreceni úszó Európa-bajnokságra a magyar válogatott több tagja: Gyurta Dániel, testvére Gyurta Gergely, valamint Risztov Éva.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke a két edzés között tartott szerdai sajtótájékoztatón elmondta, lázasan folyik a felkészülés az Eb-re, illetve a londoni olimpiára.

Jelentős segítséget jelent, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat felajánlotta: a válogatott tagjai ingyenesen használhatják a Gyarmati Dezső Sportuszodát, és a város biztosítja számukra a szállást és az ellátást is.

A sportvezető bízik benne, hogy Debrecenben a 2010-es margitszigeti úszó Eb-hez hasonló magyar sikerek születhetnek. Gyárfás Tamás szerint a nagy esélyes Gyurta Dániel, de hasonlóan jó eredményt várnak testvérétől Gyurta Gergelytől, s a vásárhelyi kötődésű Risztov Évától is.

Lázár János polgármester közölte, a jelenlegi edzőtábor már a sokadik alkalom, hogy a magyar válogatott tagjait vendégül láthatja a város.

A politikus elmondta, az uszoda megépítése is kifejezetten sportcélokat szolgált, a létesítmény kihasználtsága pedig 100 százalékos, hazai és külföldi csapatok rendszeresen edzőtáboroznak itt.

A polgármester kitért arra is, az önkormányzat valamennyi vásárhelyi diák számára térítésmentesen biztosítja az úszásoktatást, ami nemcsak a rendszeres testmozgás, hanem az utánpótlás-nevelés szempontjából is fontos.

Az olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok Gyurta Dániel emlékeztetett arra, a pekingi olimpia óta nem volt olyan év, hogy ne edzettek volna Hódmezővásárhelyen, s olyan esztendő sem akadt 2008 óta, amikor ne nyert volna világversenyt.

Az úszó közölte, a hódmezővásárhelyi körülmények teljes mértékben alkalmasak a felkészülésre, ezért elhatározták, a debreceni Eb-t követően a London előtti hajrára visszatérnek az alföldi városba.

Legfrissebb hírek

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
1 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
1 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
1 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
1 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
2 órája

Gyász: elhunyt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Angol labdarúgás
2 órája

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik