Hosszú Katinka otthagyta edzőjét, Dave Salót

2012.09.24. 23:35
null
Hosszú Katinka otthagyta edzőjét (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
Hosszú Katinka két hete visszautazott Amerikába. Négy éve minden nyár végén elhangzik ez a mondat, most azonban más értelmet nyert a kijelentés, lévén a római világbajnok újra Baján dolgozik. Merthogy...

– Úgy döntöttem, befejezem Dave Salóval a közös munkát – jelentette ki határozottan a Nemzeti Sportnak Hosszú Katinka.

– Nocsak! Utalt erre már korábban, mégis meglep a döntése. Adódik a kérdés: miért?
– Két héttel ezelőtt valójában azért utaztam ki Los Angelesbe, hogy kiköltözzek a lakásból, amely az otthonom volt a nyár elejéig. Leültem beszélgetni Dave-vel, és utána döntöttem el, hogy vége a munkakapcsolatunknak.

– Elárulja, mi hangzott el a megbeszélésen?
– Megkérdeztem tőle, miért úgy úsztam az olimpián, ahogy, de nem tudott válaszolni rá. Ha tudott volna, ha azt mondta volna, hogy itt és itt változtatni kell, akkor talán folytattam volna vele a munkát, de nem így történt. Tulajdonképpen már az olimpián is furcsa volt minden... Tisztában voltam vele, hogy Londonba az amerikai csapattal utazik, de emellett úgy tűnt, nem is nagyon érdekli az úszásom. Alig beszéltünk egymással, holott az olimpia előtt egyeztettem vele arról, hogyan dolgozhatunk majd együtt Londonban. Az olimpián mutatott viselkedése miatt elnézést kért, de ez még nem hozza vissza a versenyemet, nem adja vissza az elszalasztott lehetőségeket...

TUD-E MÁR DAVE SALO HOSSZÚ KATINKA DÖNTÉSÉRŐL? KIVEL FOLYTATJA AZ ÚSZÓNŐ? AMERIKA UTÁN MILYEN BAJÁN EDZENI? VÁLASZOK A KEDDI NEMZETI SPORTBAN.

Legfrissebb hírek

Curling vegyes páros vb: második meccsét is elvesztette a magyar duó

Téli sportok
31 perce

Óriási futballdráma Angliában: túl korán örültek a pályára rohanó szurkolók

Angol labdarúgás
1 órája

Biztató formák a magyar csapatban a szegedi kajak-kenu világkupa előtt

Kajak-kenu
1 órája

A Szeged első kézilabdás bajnokcsapatát köszöntötték Algyőn

Kézilabda
1 órája

Lang Ádám: Félre kell tennem az érzelmeimet a győriek elleni meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Az egyiptomi válogatottnál úgy számolnak, Szalah számára véget ért az idény

Angol labdarúgás
1 órája

A Győr távozó irányítója: Az utolsó meccsemig mindent beleadok

Kézilabda
2 órája

A Videoton a visszavágásért, a Vasas az élvonalért játszik az NB II vasárnapi rangadóján

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik