Szinkronúszás: anyagi okok miatt nem maradhat a kapitány

2012.09.12. 08:33
Címkék
Szerdától a görögországi Voloszban rendezik meg a szinkronúszók junior világbajnokságát, amelyen a magyar csapat mellett az olimpián is részt vevő párosunk, Czékus Eszter és Kiss Szofi is elindul. Szauder Gábor szövetségi kapitány számára ez lesz az utolsó felvonás magyar kapitányként, hiszen – hiába a londoni szereplés – szeptember 11-én lejáró szerződését nem hosszabbítja meg a szövetség vezetősége.

A vezetőség indoklásában megemlítette, hogy a szövetség a 20 milliós hiányra hivatkozva nem tudja finanszírozni a kapitány szakmai elképzeléseit. Pedig Szauder Gábor legutóbb januárban kapott fizetést, gyakorlatilag hét hónapja dolgozik javadalmazás nélkül versenyzőivel, akikre rendkívül büszke, s akikkel szeretne a voloszi junior-világbajnokságon nagy eredményt elérni.

„Ezt a világbajnokságot még végigcsinálom a lányokkal – mondja Szauder –, és a történtek után afféle csak azért is hangulatban készülünk a versenyre. A sportág történetében a miénk az első olyan páros, amely olimpikonként vesz részt junior-világbajnokságon. Sokat beszélgettem a lányokkal, akik elmondták, Voloszban szeretnék megmutatni, többre hivatottak annál, mint hogy így legyen vége a még igazán el sem kezdődött karrierjüknek.”

Szauder Gábor egyelőre nem tudja, mit hoz számára a jövő.

„Fogalmam sincs, mi lesz velünk – folytatta a szakember. – Vannak külföldi ajánlataim Oroszországból, Csehországból és az Egyesült Államokból is, de annyit éltem már külföldön, nem szeretnék elmenni itthonról.”

Legfrissebb hírek

Lang Ádám: Félre kell tennem az érzelmeimet a győriek elleni meccsen

Labdarúgó NB I
11 perce

Az egyiptomi válogatottnál úgy számolnak, Szalah számára véget ért az idény

Angol labdarúgás
23 perce

A Győr távozó irányítója: Az utolsó meccsemig mindent beleadok

Kézilabda
48 perce

A Videoton a visszavágásért, a Vasas az élvonalért játszik az NB II vasárnapi rangadóján

Labdarúgó NB II
1 órája

Szánthó Regő: Jó érzés volt visszatérni Dunaszerdahelyre

Minden más foci
1 órája

Tollaslabdában a jövő évtől 15 pontos játszmákat rendeznek

Egyéb egyéni
1 órája

NHL: elsőként a Carolina jutott tovább a főcsoport-elődöntőbe

Amerikai sportok
2 órája

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik