LEN: nyílt vízi úszásban Risztov Éva az év legjobbja

2012.10.24. 12:21
Címkék
Risztov Évát választotta az esztendő legjobb női nyílt vízi úszójának az európai szövetség (LEN), amelynek szavazásán Gyurta Dániel a második helyet szerezte meg.

A londoni olimpián 10 kilométeren győztes, 27 éves magyar versenyző sikeréről szerdai hírlevelében számolt be a LEN, amely kilenc kategóriában hirdetett győztest.

Az 51 tagszövetség képviselői, sportvezetők és újságírók 2007 óta szavaznak az adott esztendőben általuk legkiválóbbnak ítélt versenyzőre, s Risztov – aki az ötkarikás játékok előtt Debrecenben, a májusi Európa-bajnokságon a normál medencés úszásban egy ezüstöt és egy bronzot nyert – a voksok 60,3 százalékát megszerezve érdemelte ki a 2012 legjobbját megillető titulust.

Rajta kívül még egy magyar került be a legjobb három közé: Gyurta Dániel – aki világcsúccsal lett olimpiai bajnok 200 m mellúszásban a brit fővárosban – a francia Yannick Agnel mögött (48.5 százalék) másodikként végzett a voksok 42.4 százalékával.

Legfrissebb hírek

Serie A: tizenharmadszor ikszelt az idényben a Fiorentina

Olasz labdarúgás
41 perce

A szumó visszakerült a világjátékok programjába

Egyéb egyéni
1 órája

Sporttörténelem: Sabastian Sawe két órán belül futotta le a maratonit Londonban – videó

Atlétika
1 órája

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

„A rájátszásért élek” – LeBron James vezérletével tarol a Lakers; söprésre áll a címvédő OKC

Amerikai sportok
1 órája

Curling vegyes páros vb: második meccsét is elvesztette a magyar duó

Téli sportok
2 órája

Óriási futballdráma Angliában: túl korán örültek a pályára rohanó szurkolók

Angol labdarúgás
2 órája

Biztató formák a magyar csapatban a szegedi kajak-kenu világkupa előtt

Kajak-kenu
2 órája
Ezek is érdekelhetik