Cseh és Verrasztó E. 7-7 arannyal zárta a rövid pályás úszó ob-t

Vágólapra másolva!
2012.11.04. 19:59
null
Verrasztó Evelyn saját elmondása szerint pillangón és háton is kifejezetten jól úszott (Fotó: Havran Zoltán)
Címkék
Hét-hét elsőséggel zárta a X. rövid pályás országos bajnokságot Cseh László és Verrasztó Evelyn a százhalombattai Kiss László-sportuszodában. A zárónap legkiemelkedőbb teljesítménye ugyanakkor Rákos Patriké, aki az európai ranglista harmadik helyére úszott 1500 méter gyorson.

Cseh László folytatta a szám- és éremhalmozást: a Kőbánya SC klasszisa újabb két egyéni számban győzött, kétszáz gyorson kifejezetten szép csatát nyert meg klubtársával, Bernek Péterrel szemben. Cseh ezen túlmenően elindult ezerötszázon is, ahol végül harmadik lett – míg a gyorsváltóban ezúttal maradt az ezüst a kőbányásoknak (Csehnek és Berneknek tíz perccel az ezerötszáz után kellett sprintelnie), miután a Dunaferr kvartettje az egyes pályán az aranyéremig dübörgött.

A nap legjobb teljesítménye Rákos Patriké: a veszprémiek hosszútáv-specialistája 14:54.90-es idővel nyerte az 1500 méteres gyorsúszást, amivel az európai ranglista harmadik helyére úszott „fel" – Kiss László szövetségi kapitány ezek után az Eb-csapatba javasolja majd a szerdai elnökségi ülésen.

A hölgyeknél Verrasztó Evelyn remekelt, saját elmondása szerint pillangón és háton is kifejezetten jól úszott, „ebből még lehet is valami", tette hozzá.

Kiss László szövetségi kapitány elégedetten összegzett a háromnapos viadal végén: „Jó eredmények születtek, munkából, felkészülésből jöttek a versenyzők, ehhez képest kell értékelni az időket. Különösen tetszett Cseh Laci, aki végigúszta az étlapot, és mégis tudott kiemelkedőt nyújtani, de Bernek Péter kétszáz hátja és Rákos Patrik ezerötszáza is kiemelkedett. Verrasztó Evelyn is nagyszerűen helytállt, ha ideveszem még Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna pekingi eredményeit, valamint a Gyurta Dániel kétszázát Zágrábban, akkor azt kell mondanom: minden a helyén van. Azt még hadd emeljem ki, hogy Százhalombattán immár ötödször derült ki, hogy nehéz lenne jobb házigazdát találni erre a bajnokságra: az ember gyakorlatilag nem tud olyat kérni a szervezőktől, illetve Vezér Mihály polgármester úrtól, amit ne teljesítenének. Az úszók is szívesen jönnek ide, patika-tisztaságú uszoda, remek körülmények, profi versenybíróság – közkívánatra térünk ide vissza jövőre is."

Az ob-n kiemelkedően szereplő – 16 arany, 10 ezüst, 7 bronz – Kőbánya SC vezetőedzője, Turi György nem győzte dicsérni versenyzőit, különösen Cseh Lászlót: „Laci a világkupák során úgy döntött, nem csinálja végig a sorozatot, inkább edzeni akar – beállt az alapozó fiatalok közé, és egészen elsőrangú munkát végzett és végez, a többiekkel egyetemben. Laci háton és pillangón is úgy teljesített, ami kifejezetten tetszett. Tegyük hozzá: ezek az eredmények ezúttal edzőtábor nélkül, kizárólag a saját uszodában készülve születtek, mégis jobbak, mint tavaly ilyenkor – és ez jó jel az év végi nagy versenyek előtt."

ÚSZÁS, RÖVID PÁLYÁS OB
A HARMADIK NAP BAJNOKAI
FÉRFIAK
50 m hát: Cseh László (Kőbánya SC) 24.98
100 m pillangó: Pulai Bence (Kőbánya SC) 52.83
200 m gyors: Cseh László (Kőbánya SC) 1:45.29
400 m vegyes: Gyurta Gergely (magyar válogatott) 4:12.79
1500 m gyors: Rákos Patrik (Balaton ÚK Veszprém) 14:54.90
4x50 m gyors váltó: Dunaferr (Takács Krisztián, Sincki Ádám, Balog Gábor, Szabó Attila) 1:29.92
NŐK
50 m pillangó: Verrasztó Evelyn (Jövő SC) 27.19
100 m hát: Verrasztó Evelyn (Jövő SC) 1:00.58
200 m pillangó: Novoszáth Melinda (Szeged ÚE) 2:14.36
400 m gyors: Kádas Vivien (Kőbánya SC) 4:12.53
400 m vegyes: György Réka (Kőbánya SC) 4:43.88
4x50 m vegyes váltó: Jövő SC (Verrasztó Evelyn, Sztankovics Anna, Joó Sára, Zombai Annamária) 1:56.45

 

Legfrissebb hírek

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább

Minden más foci
47 perce

Afrika-kupa: a kongói kapitány elmondta, miért hagyta ki egyik legjobbját a keretből

Minden más foci
1 órája

Sajtóhírek szerint két belső védő is távozhat a Real Madridtól a nyáron

Spanyol labdarúgás
1 órája

Eliud Kipchoge-sorozat, 3. rész: inspiráló örökség

Képes Sport
1 órája

Röplabda: Kertész Petra hosszabbított Békéscsabán

Röplabda
1 órája

Hét vesztes tétmeccs után nyert újra a Dunaújváros az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Elhunyt Jean Louis Gasset francia labdarúgóedző

Francia labdarúgás
2 órája

Dávid László: Idővel egyenrangú partner lesz a tanítványomból

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik