Rio 2016: Agnel mégis megvédheti címét 200 méter gyorson

MTI MTIMTI MTI
2016.04.06. 18:22
Mégis megvédheti címét a riói olimpián 200 méteres gyorsúszásban Yannick Agnel.


A 23 éves úszó a múlt héten csak harmadik lett a francia bajnokságon, de az ott másodikként célba érkező Jordan Pothain jelezte, hogy csak 400 méter gyorson áll majd rajtkőre az ötkarikás játékokon.

A 23 éves úszó a múlt héten csak harmadik lett a francia bajnokságon, de az ott másodikként célba érkező Jordan Pothain jelezte, hogy csak 400 méter gyorson áll majd rajtkőre az ötkarikás játékokon.

A Francia Úszószövetség közleménye szerint mindössze taktikáról van szó, ugyanakkor elképzelhető, hogy más okból született a döntés, ugyanis Agnel úgy lett harmadik a viadalon, hogy a televíziós felvételek alapján sokkal inkább úgy tűnt, másodikként csapott célba. Mégis az időmérő által felállított sorrendben csak harmadik lett.

Agnel már ekkor jelezte, a nemzeti olimpiai bizottsághoz (CNOSF) fordul, de ha kell, a nemzetközi Sportdöntőbíróságra (CAS) is elmegy.

Agnel a 2012-es londoni olimpián a 200 gyors mellett a 4x100-as váltóval is aranyérmet szerzett, majd 2013-ban, a barcelonai világbajnokságon ugyancsak első lett mindkét számban.

 

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35