Úszás: a vb után Hosszúék központja lesz a Duna Aréna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.01. 14:11
Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos a Duna Arénában, a sajtó képviselőinek tartott uszodabejáráson elmondta, hogy a nyári vizes világbajnokság után Hosszú Katinka úszóakadémiája, az Iron Aquatics veszi birtokba a létesítményt.

„Néhány héten belül elkezdjük az úszásoktatást is, vagyis meglesz az egész programunk, ami azt jelenti, hogy babáktól kezdve a versenyúszókon át a masters, senior korosztályig mindenki megfordulhat a mi akadémiánkon. Bárkit szívesen fogadunk, megvannak a különböző csoportok a különböző célokkal, különböző felkészülési módszerekkel. Nagyon izgatott vagyok, mert mindig is arra vágytam, hogy legyen egy kis bázisunk – illetve ez inkább nagy bázis” – mondta Hosszú Katinka a Nemzeti Sport Online-nak.„Néhány héten belül elkezdjük az úszásoktatást is, vagyis meglesz az egész programunk, ami azt jelenti, hogy babáktól kezdve a versenyúszókon át a masters, senior korosztályig mindenki megfordulhat a mi akadémiánkon. Bárkit szívesen fogadunk, megvannak a különböző csoportok a különböző célokkal, különböző felkészülési módszerekkel. Nagyon izgatott vagyok, mert mindig is arra vágytam, hogy legyen egy kis bázisunk – illetve ez inkább nagy bázis” – mondta Hosszú Katinka a Nemzeti Sport Online-nak.

Fürjes Balázs azzal egészítette ki a 27 esztendős úszónőt, hogy a Duna Aréna a nyári vizes vb után Hosszú Katinka akadémiájának központja lesz, de a magyar sportoló már szerdán is edzett benne néhány tanítványával.

„Több mint versenyuszoda, ami itt épül. Rendeznek majd minden évben több hazai és nemzetközi korosztályos és felnőttversenyt, edzőbázisa lesz a magyar úszósportnak, otthona a gyerekek úszásoktatásának és nyitva áll majd a nagyközönségnek is” – tette hozzá Fürjes.

AZ IMPOZÁNS DUNA ARÉNÁRÓL ITT LÁTHAT KÉPEKET!

Legfrissebb hírek

Tokióban népszerűsítették a budapesti atlétikai világdöntőt

Atlétika
2025.09.11. 19:38

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2025.09.10. 01:19

Megállapodtak az évek óta húzódó ügyben, komoly összeget kapnak Hosszú Katinkáék

Úszás
2025.09.09. 17:34

Második gyermekét várja Hosszú Katinka – kép

Úszás
2025.09.07. 12:44

Hosszú Katinka találkozott a NOB elnökével – fotók

Úszás
2025.08.28. 20:15

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39
Ezek is érdekelhetik