Vastaps – Kovács Erika jegyzete

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2017.05.22. 01:24

A Magyar Úszószövetség vasárnapi évi rendes közgyűlésén a pulpituson ott ült Bienerth Gusztáv elnök mellett a szakmai alelnök, Sós Csaba is, aki jelenleg talán az egyetlen, de biztosan az egyik olyan személye a magyar úszósportnak, akit mindenki elfogad.

Viszont azok, akik támadnak, akik mindig és mindent kifogásolnak, még őt sem kímélik. Vasárnap sem kímélték, és amikor nekiestek – korábban levelekben és a Facebookon írt posztokban, újságokban megjelentetett cikkekben, vasárnap pedig élőben –, ő hallgatott.

Igenek, de nemek is – ez történt a Magyar Úszószövetség évi rendes közgyűlésén

Aztán szót kért, és beszélt.

Szakmáról, az elmúlt hónapokban hozott döntésekről, önmagáról, a múltjáról.

Megszólalását taps követte. Vastaps.

Talán nem véletlenül: hiteles volt, és van mögötte megannyi, a szakmában eltöltött esztendő, na és tudás.

Sós Csaba kicsivel (órákkal…) később ismét szót kért. És megint szakmailag érvelt, bár beszédében már volt némi él – a támadókkal szemben.

Újfent hatalmas tapsot kapott.

Aki kicsit is ért a szakmához (már az úszáshoz), aki kicsit is látja, mikor, mi és miért történik, pontosan tudja, a sok, egymástól gyakran – persze eltérő – érdek halmazának van közös metszete: „Hagyjuk már Sóst, ne támadjuk őt, nem találunk másik olyan embert, aki annyira vágja a szakmát!”

Igen, abban a közös halmazban Sós Csaba áll: a szakmai vezér.

Fontos, hogy miként vezeti az elnök és apparátusa a Magyar Úszószövetséget, ám legalább ennyire számít – pláne hogy már két hónap sincs a vizes világbajnokság rajtjáig –, hogy a szakmai munka rendben legyen, hogy a felkészülés körül ne legyen kifogásolnivaló, ne legyen hiba, ne legyen botrány.

Aki valóban a munkára koncentrál, akinek valóban a magyar úszósport a fontos, tisztában van vele, hogy jó kezekben van a kormánykerék.

Ha az ember elmegy az uszodákba, beszél a sportolókkal, összegezheti, hogy a versenyzők ezt érzékelik, tudják.

A vasárnapi közgyűlésen történtek komikus és tragikomikus jelenetek, akadtak támadó jellegűek is, amelyekben viszont többségében voltak a „kössünk már bele mindenbe, semmi sem jó” típusú felszólalások…

A vastaps ellenben azt mutatta, hogy a lényeget – egy-két kivételtől eltekintve – mindenki jól látja.

És ez is (vas)tapsot ér.

Legfrissebb hírek

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
18 órája

Reális, hogy a Real is – Malonyai Péter jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 23:02

Királyváró – Bodnár Zalán jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 22:59

Immár athéni vagány – Bobory Balázs jegyzete

Légiósok
2026.08.06. 23:12

Törökország meghódítása – Smahulya Ádám jegyzete

Minden más foci
2026.08.05. 23:03

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Miki, Priska... Vitu? – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 23:07

Láthatatlan légiós – Nagy Zsolt jegyzete

Légiósok
2026.08.02. 22:55