Milák megszívatta magát; Märcz és az önbecsapás

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2019.07.29. 22:28
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

• Milák Kristóf már két éve is nehezen élte meg a felhajtást, és hazafelé Dél-Koreából már előre retteg amiatt, ami itthon várja. A 200 pillangó atomi világcsúcsának vadonatúj gazdája amúgy is kissé soknak tartja az 1:50.73-at, amellyel, úgy érzi, csúnyán megszívatta magát – Csurka Gergely interjúja.
• Milák Kristóf már két éve is nehezen élte meg a felhajtást, és hazafelé Dél-Koreából már előre retteg amiatt, ami itthon várja.
A 200 pillangó atomi világcsúcsának vadonatúj gazdája amúgy is kissé soknak tartja az 1:50.73-at, amellyel, úgy érzi, csúnyán megszívatta magát – Csurka Gergely interjúja.

Märcz Tamás célja immár a januári Európa-bajnoki aranyérem. Férfi vízilabda-válogatottunk kapitánya a kvangdzsui negyedik hely után kritikus, egyben önkritikus interjút adott Roska Emese Boglárkának, ebből kiderül, miért önbecsapás Varga Dénes sérülésére fogni, hogy lecsúsztunk a dobogóról.

Rasovszky Kristóf arannyal, de az olimpiai távról érem nélkül tért haza a vb-ről. Nyílt vízi úszóklasszisunk Kovács Erikának elmondta, hogy januártól talán már Tokióról is hajlandó beszélni, és hogy kabalái közül miért éppen remekbe szabott bajuszától válna meg…

Egan Bernal igazi modern tündérmesét írt. A Tour de France kolumbiai meglepetésemberét Kohán Gergely hozta olvasóközelbe, és írásából az is kiderül, hogy Dél-Amerika hőse az elképzelhetetlen szegénységből miként lett minden idők harmadik legfiatalabb Tour-győztese.

És ha kedd, akkor ezúttal Csupasport melléklet 4 oldalon.

Legfrissebb hírek

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
17 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2025.12.21. 23:25

A Puskást legyőző ETO telel az élen; Két magyarral győzött a Liverpool, de Szoboszlai kihagyja a következő meccset

E-újság
2025.12.20. 23:50

MLSZ-elemzés: hét éve javuló tendenciát mutat az NB I; Kós Hubert: Van esélyem akár még nagyobb eredmények elérésére

E-újság
2025.12.19. 23:45

Dárdai Pál újra a magyar futballban: az Újpest FC sportigazgatója lett; Mészáros Lőrinc: A miénk nem egyszerűen futballakadémia, hanem egy komplett sportfalu

E-újság
2025.12.18. 23:56

Thomas Bach: Önöknél otthon érzem magam; Az ETO FC elleni rangadóval zárja az őszi szezont a Puskás Akadémia

E-újság
2025.12.17. 23:59

Dembélé újabb koronája; Valter Attila magasabb polcon

E-újság
2025.12.16. 23:50

Buszsofőrök az NB I-es csapatoknál; Bárány Donátra az FTC után államvizsga vár

E-újság
2025.12.15. 23:31
Ezek is érdekelhetik