Vizes vb: 28. a magyar páros a műúszók szabadprogram selejtezőjében

ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Kvangdzsu))ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Kvangdzsu))
Vágólapra másolva!
2019.07.16. 08:49
A kvangdzsui vizes világbajnokságon a szinkronúszók páros szabadprogramjának selejtezőjében a Dávid Janka, Gács Boglárka duó a 28. helyen végzett, így lemaradt a csütörtöki döntőről, amelybe az első 12 helyezett jutott be.

A magyar páros a 45 résztvevőt felvonultató selejtezőben 33-ként mutathatta be a kűrjét, amelyre 76.0333 pontot kapott, s már ekkor eldőlt, hogy a döntőben nem lesz érdekelt a Dávid, Gács duó. Az utánuk következő párosok közül többen is magasabb pontszámot kaptak a bíróktól, így végül a magyar egység a 28. helyen zárta a selejtezőt.

„Jól teljesítettek a lányok. A bemelegítéskor még nem ment nekik, nagyon-nagyon idegesek voltak nehéz a program miatt. Így aztán én is ideges lettem, de ahogy kiszálltak a vízből, már magabiztossá váltak, és a versenyen aztán szépen hajtották végre a programot. Egy edző persze sosem lehet elégedett a pontokkal, lehetne jobb, ám még sokat kell dolgoznunk és teljesítenünk, hiszen erről szól ez a sportág” – értékelte tanítványait a Nemzeti Sportnak Natalja Taraszova, szövetségi kapitány.

„Nagyon jól éreztük magunkat a vízben, a kapitánynak is tetszett a kűrünk. A bemelegítéskor kicsit tényleg fáradtak voltunk, de összeszedtük magunkat és jól futottunk. Mentálisan és fizikailag is fárasztó a világbajnokság, ám igyekszünk felszívni magunkat. Már csak a csapatkűrök vannak hátra, próbáljuk kipihenni magunkat és szépen teljesíteni” – fogalmazott Gács Boglárka a programot követően.

„Még nem láttam a kűrt, de általában akkor jó, ha érezzük egymást, és egyszerre mozgunk – már a vízben is éreztem, hogy nagyon együtt voltunk. A ma volt az első olyan nap, amikor éreztem a fáradtságot a bemelegítésnél, de délután pihenünk, aztán edzünk. A csapat szabadprogramra teljesen fel kell szívni magunkat” – mondta Dávid Janka a kűr után.

 

A selejtezőt a címvédő orosz páros Szvetlana Kolesnyicsenko és Szvetlana Romasina nyerte a kínai és az ukrán egység előtt, az első 12 helyezett jutott a csütörtöki fináléba.

VIZES VB, KVANGDZSU
MŰÚSZÁS

páros szabadprogram, selejtező

1. Oroszország 96.6667 pont
2. Kína 94.5333
3. Ukrajna 93.1333
...
28. Magyarország (Gács Boglárka, Dávid Janka) 76.0333

A Nemzeti Sportot a vizes vb-ről tudósítja: Kovács Erika, Roska Emese Boglárka, Csurka Gergely, Derencsényi István (fotó)

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2025.09.10. 01:19

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00
Ezek is érdekelhetik