Nyílt vízi úszás: Rasovszky Kristóf 3. lett a setúbali vk-versenyen

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2022.05.28. 19:59
null
Rasovszky Kristóf 3. lett Portugáliában (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Rasovszky Kristóf a harmadik helyen végzett a nyílt vízi úszók setúbali világkupaversenyén, Betlehem Dávid a hetedik, Olasz Anna a 11. lett.


Újra a dobogón Rasovszky Kristóf: olimpiai ezüstérmesünk márciusban, az Európa-kupa első állomásán Eilatban győzni tudott, ám két hete, a piombinói folytatásban csak a 11. lett – szombaton javított, és immár világkupaversenyen, hiszen Setúbalban elkezdődött a vk-sorozat, Szokolai László tanítványa pedig harmadikként csapott rá a célban a panelra a medencés olimpiai bajnok, nyílt vízen Európa-bajnok olasz Gregorio Paltrinieri és honfitársa, Domenico Acerenza mögött.

Ez teljesen rendben volt, csak a végén még kicsit lassan jöttem, de ezzel most nincs semmi baj – értékelt a parton Rasovszky Kristóf.Azért aprítottuk egymást szépen, ám most nem a szó fizikai értelmében, hanem ahogy a tempót diktáltuk. Hol az olaszok mentek előre, hol én, és sikerült is nagyon komolyan szétszakítani a mezőnyt, azaz hamar bezártuk a játszóteret.”

Rasovszky szerint, ahogy máskor is általában, „fifikás” verseny volt a setúbali, hiszen ott a tengeri áramlatok rendre komoly kihívás elé állítják az úszókat.

A pénteki edzésen még durvább volt, a versenyen egy kicsivel könnyebbnek tűnt, mert az áramlással szemben hullámzott a víz, így az vitt minket, de például az etetőpontra kanyarodva, meg a végén a célegyenesben oldalról kaptuk az áramlatot, ami nem tette könnyebbé, hogy tartsuk az irányt” – árulta el Rasovszky.

Arra a kérdésre, hogy a most remeklő olaszokkal szemben mit lehet kitalálni a Lupán egy hónap múlva esedékes rajtig, az 5 km-en vb-címvédő veszprémi klasszis így válaszolt: „Nem kell kitalálni semmit. Állóképességi hetet tartottunk, ami nem tesz jót a gyorsaságnak. Épp ez a négy hét kell a felpörgéshez, ahhoz, hogy az utolsó fél körön, és különösen az utolsó százötven méteren már ne tudjanak gyorsabbak lenni nálam. Ezt tesszük a helyére, Setúbalban nem történt semmi tragikus, tudtuk, hogy nem én leszek a leggyorsabb a végén, ezért törekedtem arra, hogy a lehető legjobban szétszakítsuk a mezőnyt, ez pedig sikerült, azaz az én szememben kifejezetten jól sikerült ez a verseny.”

Betlehem Dávid is büszke lehet magára: junior Európa-bajnokunk 7. lett az olasz tengerben (csak klubtársa és másik öt talján előzte meg) – míg a hölgyek között Olasz Anna volt a legjobb magyar, ő 11. lett.

VILÁGKUPA-SOROZAT, 1. ÁLLOMÁS, SETÚBAL
10 km.
Férfiak:
1. Gregorio Paltrinieri (olasz) 1:53:45, ...3. Rasovszky Kristóf 1:53:52, ...7. Betlehem Dávid 1:55:15, ...26. Gálicz Péter 1:58:46, ...28. Sárkány Zalán 1:58:48.
Nők:
1. Ana Marcela Cunha (brazil) 2:09:30, ...11. Olasz Anna 2:10:47, ...14. Rohács Réka 2:16:01, ...16. Balogh Vivien 2:17:46

Legfrissebb hírek

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n – videó

Úszás
19 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
2026.08.11. 12:26

Nyílt vízi úszás: bronzérmes a magyar csapat a párizsi Eb-n

Úszás
2026.08.08. 11:13

Betlehem aranyérmes a férfi 3 km-es kieséses versenyben a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.07. 12:23

Sós Csaba: Milák ilyenkor szokott nyerni

Úszás
2026.08.07. 07:51

Nyílt vízi úszás: Mihályvári-Farkas Viktória újabb Eb-ezüstöt nyert Párizsban

Úszás
2026.08.05. 15:36

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid öt kilométeren is Eb-ezüstérmes

Úszás
2026.08.05. 10:57

Ezüstérmes Betlehem Dávid 10 km-en az Eb-n

Úszás
2026.08.04. 11:59