Párizs 2024: rendkívül gyors futamokra számít a címvédő Titmus

Vágólapra másolva!
2023.03.10. 10:59
A címvédő Ariarne Titmus szerint a jövő évi párizsi olimpián csak négy percen belüli idővel lehet majd felállni a dobogóra a női 400 méteres gyorsúszásban.

A 22 éves ausztrál versenyző kevesebb mint egy másodperccel előzte meg Katie Ledeckyt a tokiói játékokon 400 méter gyorson, majd tavaly májusban 3:56.40 perces idejével megdöntötte amerikai riválisának világrekordját is.

A négyperces határt 2009-ben az olasz Federica Pellegrini lépte át először, és még egy világversenyen sem fordult elő, hogy mindegyik dobogós ezen belül csapjon célba.

„Ez megmutatná, hogy az úszás világa jó irányba halad” – mondta Titmus pénteken, majd hozzátette: „Hiszek benne, hogy mindhárom érmes négy perc alatti idővel állhat majd fel a dobogóra.”

Az előző játékokon 200 méter gyorson is olimpiai bajnok úszó kihagyta a tavalyi világbajnokságot, és a Nemzetközösségi Játékokat helyezte előtérbe, ahol megvédte címét 400-on és további három számban is diadalmaskodott. Az idén viszont ott lesz a július 14. és 30. között sorra kerülő fukuokai világbajnokságon.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
37 perce

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
18 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46
Ezek is érdekelhetik