Szombaton téli Balaton-átúszás negyedik alkalommal

2024.03.01. 12:31
Szombaton rendezik a téli Balaton-átúszást (Fotó: Földi Imre, archív)
Szombaton negyedik alkalommal rendezik meg a téli Balaton-átúszást, amelynek központja a Tihanyrév lesz.

A szervező Nemzetközi Hidegvíz Törzs Egyesület pénteki közleménye szerint több szempontot mérlegelve és az előzetes időjárás-előrejelzést, valamint az úszók biztonságát is figyelembe véve döntöttek úgy, hogy szombaton 9 órai kezdettel bonyolítják le az eseményt.

Kiemelték, hogy idén rekordot jelentő számú úszó vesz részt a rendezvényen, közülük az 1250 méteres, teljes távon 24-en, a 635 méteres fél távon 14-en, a 417 méteres harmadtávon pedig kilencen indulnak. Ettől az évtől bárki úszhat az úgynevezett „mini távokon” – 50, 100 és 200 méteren –, ezekre nem kell előzetesen jelentkezni.

A szervezők mobil szaunákkal, meleg vizes visszamelegítő dézsákkal, büfékocsival és felejthetetlen hangulat biztosításával várják a nagyközönséget.

A közlemény szerint az eseményen lehetőséget adnak arra, hogy az érdeklődők megismerkedjenek a hideg vizes merülés alapjaival, és ellenőrzött, biztonságos keretek között ki is próbálhassák azt.

 

Legfrissebb hírek

„Ez egy igazi népünnepély” – a rekordokat hozó 44. Lidl Balaton-átúszás értékelése

Csupasport
2026.08.02. 08:31

Nagy Nándor és Békési Eszter volt a leggyorsabb a Balaton-átúszáson – videók

Úszás
2026.08.01. 13:20

Úszás a Balatonnál és Orfűn, ugrálás Keszthelyen, túra Sülysápon, futás Zircen, Tatán, Salgótarjánban

Csupasport
2026.07.31. 16:34

Szombaton megrendezik a Balaton-átúszást

Csupasport
2026.07.30. 18:47

Keddig kell dönteniük a részévételről azoknak, akik neveztek a Balaton-átúszásra

Csupasport
2026.07.25. 13:59

Még egy héttel elhalasztják a 44. Lidl Balaton-átúszást

Egyéb egyéni
2026.07.23. 13:29

A szervezők úgy készülnek – szombaton Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.21. 07:08

Elmarad a hétvégére tervezett Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.16. 12:37