Ötkarikás történetek: egyszer ért a csúcsra, Atlantában – még 97 nap a rajtig

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
2024.04.20. 10:17
Czene Attila az atlantai aranyéremmel (Fotó: MTI)
Czene Attila az egyes pályáról tréfálta meg a legnagyobb esélyest 1996-ban, az atlantai olimpia 200 méteres vegyesúszó-számában.

Ha valami minden magyar emlékezetébe bevésődhetett a 28 évvel ezelőtti, 1996-os nyári olimpiáról, az alighanem Czene Attila diadala a 200 méteres vegyesúszás fináléjában.

A folytonosság is kötelezte hősünket, hiszen 1988-ban és 1992-ben egyaránt Darnyi Tamás nyerte meg ezt a számot az ötkarikás játékokon, csakhogy a négyszeres olimpiai bajnok 1994-ben bejelentette visszavonulását. Ez megnyitotta az utat a finn Jani Sievinen előtt, aki világcsúcstartóként (rekordját csaknem kilenc év után, 2003-ban döntötte meg a valaha volt legjobb úszó, Michael Phelps) egyértelmű esélyese volt a kétszáz vegyesnek Atlantában, legalábbis a „négyvegyes” előtt mindenképpen. Merthogy ott nem jutott be a döntőbe sem, de fő számára összekapta magát, s az előfutamokban a legjobb időt úszva a négyes pályáról indulhatott.

Czene meg az egyesről, ahonnan nem gyakran nyernek számottevő versenyt, viszont honfitársunk edzője, Széchy Tamás nem aggódott, mondván, ott nem hullámzik annyira a víz, ráadásul kiesik a többiek látóteréből.

Czene Attila bekezdett, a pillangó után második volt, háton tönkreverte a mezőnyt és átvette a vezetést, fél távnál jobban állt a világcsúcs részidejénél. Mellen is parádésan teljesített, 35 másodperc alá jött be, s bár a köztévé kommentátora, Vitray Tamás nagyon aggódott érte – 175 méter környékén a valóban fáradó, ám továbbra is vezető Czenét látva azt mondta, dobogós hely még lehet belőle –, gyorson is kitartott, és szűk másfél tizeddel, olimpiai rekordot elérve megverte Sievinent, aki később sem lett soha olimpiai bajnok; Sydneyben nyolcadik, Athénban huszadik lett 200 vegyesen (a 400 szóra sem érdemes).

Az atlantai éremátadás után Czene Attila kedélyesen, baráti egyetértésben jött le a pódiumról finn riválisával. Az MTV kamerája előtt mostani kollégánknak, Csisztu Zsuzsának arról beszélt Czene, hogy legjobb esetben éremmel számolt, s bár eredetileg, a délelőtti úszása tükrében nagyon félt a gyorstól, megnyugtatta, hogy mellen sem fáradt el, aztán Széchy tanácsára nagyon odafigyelt és megnyomta a mell-gyors fordulót.

Czene Attila előtte és utána sem szerzett aranyérmet világversenyen, sőt, utána már dobogóra sem állt egyéniben, de 2000-ben még villantott, 200 vegyesen beállította Sievinen rövid pályás világcsúcsát, majd a sydney-i olimpián negyedikként zárt a számban. Később sportdiplomataként dolgozott, majd 2010 és 2012 között sportért felelős államtitkárként tevékenykedett, jelenleg a Magyar Szabad­idősport-szövetség elnöke.

 

Legfrissebb hírek

A berlini tartományi parlament támogatja a 2036-os olimpiai pályázatot

Egyéb csapat
16 órája

Optimista tekvandósok, a birkózók 5–7 olimpiai kvótát remélnek

Egyéb egyéni
17 órája

Los Angeles 2028: végleges a vízilabda kvalifikációs rendszere

Vízilabda
2026.05.08. 10:51

Nagy-Britannia a 2040-es években ismét olimpiát rendezhet

Egyéb egyéni
2026.05.06. 10:46

A berlini városvezetés egyhangúlag jóváhagyta a lehetséges olimpiai pályázatra vonatkozó terveket

Egyéb egyéni
2026.05.05. 17:58

Mi hiányzott az ötkarikás részvételhez? Válaszol a legutóbbi magyar pályakerékpáros olimpikon

Kerékpár
2026.04.28. 13:04

Hajós Alfréd-aranyak a Zea-öböl vízében

Népsport
2026.04.11. 09:16

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.04.09. 23:21
Ezek is érdekelhetik