Kacsázva lett ezüstérmes Rasovszky Kristóf – még 80 nap a rajtig

K. E.K. E.
2024.05.07. 11:17
Még 80 nap az olimpiáig (Fotó: Nemzeti Sport)
A párizsi játékok kezdetéig sorozatunkban száz olimpiai történetet elevenítünk fel.

Nyílt vizen bármi megtörténhet – és annak az ellenkezője is.

Ez a sportág külön kis sziget a vizes sportokon belül, így aztán az is gyakorta előfordul, hogy a versenyzők összebeszélnek a rajt előtt. Rasovszky Kristóf és a német Florian Wellbrock kifejezetten jóban vannak, így aztán megesett korábban, hogy összedugták a fejüket, és együtt találták ki a rendszerint sikert hozó taktikát – ez történt a kvangdzsui világbajnokságon is 2019-ben, ahol a két fiú némileg összedolgozott annak érdekében, hogy mindketten megszerezzék az olimpiai kvótát, ám a tokiói tíz kilométeres verseny előtt nem volt semmiféle megbeszélés.
Mindenki csak magára figyelt, így Rasovszky nem tudta, mit tervez a németek klasszisa. Már persze azon túlmenően, hogy nyerni akar…
De hát nyerni akart Szokolai László tanítványa is, más kérdés, hogy gyakorlatilag a rajtnál borítékolható volt, hogy a németé lesz az arany. A verseny kezdete előtt nem sokkal ugyanis még az a kevés felhő is eltűnt a tokiói égboltról, amelyik kicsit beborította előző nap a női viadalt, így aztán eltűntek a hullámok is, vagyis az indulók tulajdonképpen tükörsima vízen haladhattak.

És nagyon melegben.

Az utóbbival nem volt gondja Rasovszkynak, hiszen heteken keresztül a forró Hévízi-tóban készült, ám a szél és a hullámok hiánya a medencés úszóknak kedveztek. Mint amilyen például Wellbrock vagy éppen az olasz Gregorio Paltrinieri – csak a miheztartás végett: mindketten nyertek világbajnoki aranyat ezerötszáz gyorson.
Rasovszky tokiói ezüstje azért is volt nagy szenzáció, mert Paltrinierit képes volt maga mögött tartani ilyen körülmények között is. Az olasz kiválóság 2013 és 2017 között minden világversenyen megnyerte az 1500 gyorsot.

Mégpedig kacsázva haladt az olasz előtt.

„Arra figyeltem, hogy Paltrinieri előtt kacsázzak, és ne hagyjam, hogy mellém érjen, mert akkor végem van. Néztem jobbra, aztán balra, hol próbál előzni, de a legvégén már éreztem, nincs meg a pluszsebessége, mint korábban, akkor azért már sejtettem, hogy megvan az ezüstérem” – mondta Rasovszky akkor, hozzátéve, hogy céljai továbbra is vannak bőséggel, hiszen az olimpiai számban még nem szerzett aranyérmet világversenyen.

Ez februárig igaz is volt, akkor győzött a dohai vb-n.

 

Legfrissebb hírek

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n – videó

Úszás
14 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
2026.08.11. 12:26

Nyílt vízi úszás: bronzérmes a magyar csapat a párizsi Eb-n

Úszás
2026.08.08. 11:13

Betlehem aranyérmes a férfi 3 km-es kieséses versenyben a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.07. 12:23

Sós Csaba: Milák ilyenkor szokott nyerni

Úszás
2026.08.07. 07:51

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid öt kilométeren is Eb-ezüstérmes

Úszás
2026.08.05. 10:57

Ezüstérmes Betlehem Dávid 10 km-en az Eb-n

Úszás
2026.08.04. 11:59

Vizes Eb: négy igen, egy nem – a favoritjaink edzésen kihagyták a Szajnát

Úszás
2026.08.03. 19:12