Bizarr ok miatt mégsem indul Betlehem Dávid a rövid pályás úszó-vb-n

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.12.06. 18:08
Betlehem Dávid nem lesz ott a rövid pályás úszó-vb-n (Fotó: MÚSZ)
Betlehem Dávid mégsem indul a december 10-én kezdődő, hazai rendezésű rövid pályás úszó-világbajnokságon, ráadásul bizarr ok miatt kénytelen kihagyni a vébét – számolt be róla pénteken a Magyar Úszószövetség (MÚSZ).

Az úszószövetség beszámolója szerint Betlehem Dávid amerikai egyetemén a jövő évről szóló egyeztetések során kiderült, hogy semmilyen formában nem támogatják a nyílt vízi világkupa-indulásait se neki, se Fábián Bettinának.

Mint a MÚSZ fogalmaz, a magyar úszók hiába érveltek azzal, hogy számukra a nyílt víz kiemelten fontos, az ottani egyetemen kizárólag az egyetemi bajnokság (NCAA) és a medencés számok számítanak. Mindennek pedig az lett az eredménye, hogy Betlehemék hazajönnek, ám a történtek miatt kint tartózkodásuk utolsó heteiben egyszerűen eltiltották őket az edzések látogatásától is, így viszont az olimpiai bronzérmes versenyző képtelen volt önmagához méltó módon felkészülni a vb-re.

Betlehem Dávid 400, 800 és 1500 méter gyorson (utóbbi számban a dohai világbajnokságon, majd a párizsi játékokon is negyedik lett) indult volna a világbajnokságon – kiesésével a Duna Arénában december 10. és 15. között sorra kerülő viadalon így 34 versenyző alkotja majd a magyar csapatot.

 

 

Legfrissebb hírek

Nyílt vízi úszás: bronzérmes a magyar csapat a párizsi Eb-n

Úszás
2026.08.08. 11:13

„Dávid talált egy rövidebb utat?” – Így lett Európa-bajnok Betlehem Dávid

Úszás
2026.08.07. 13:00

Betlehem aranyérmes a férfi 3 km-es kieséses versenyben a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.07. 12:23

Sós Csaba: Milák ilyenkor szokott nyerni

Úszás
2026.08.07. 07:51

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid öt kilométeren is Eb-ezüstérmes

Úszás
2026.08.05. 10:57

Ezüstérmes Betlehem Dávid 10 km-en az Eb-n

Úszás
2026.08.04. 11:59

Betlehem Dávid: Úgy nyerek olimpiát, hogy Laci bácsi lesz mellettem

Úszás
2026.07.02. 10:35

Horváth Csaba: Csak úgy megy, ha ugyanannyira vagyunk motiváltak

Utánpótlássport
2026.06.27. 15:29