Gyurta Dániel: Még az amerikaiak számára is hátborzongató a Duna Aréna hangulata

CS. M.CS. M.
2024.12.08. 10:20
Gyurta Dániel tudja, milyen hangulat várható a Duna Arénában (Fotó: Nemzeti Sport)
Az olimpiai bajnok úszó, Gyurta Dániel volt a Sportreggel vendége vasárnap a Nemzeti Sportrádióban. A téma természetesen a budapesti rövid pályás úszó-világbajnokság volt.

 

„A Nemzetközi Úszószövetség egyre nagyobb hangsúlyt fektet a rövid pályára, ezért is van kétévente vb. A sportolók szempontjából nagyon jó átmenetet tud képezni. Nagyon sokat segít ebben a világkupa-sorozat, pénz szempontjából is jó a sportolóknak, és a felkészülésbe is beépítik. Én nagyon szerettem rövid pályán versenyezni. Kicsit mindig úgy fogtam fel, hogy nagyon sokat tudok belőle tanulni, egyre népszerűbb az összes úszó körében” – mondta Gyurta Dániel a budapesti rövid pályás vb kapcsán, majd a várható hangulatra is reagált. 

„Itt behoznék egy személyes történetet. Egy amerikai az országos válogatók miatt hozzá van szokva a remek hangulathoz, a nézők ezreihez a lelátón. Na most, 2017-ben tisztán emlékszem arra a napra, amikor a magyar férfiváltó felállt a rajtkőre. Mellettem álltak az amerikai edzők, versenyzők…, tátott szájjal nézték azt, ahogy a magyar szurkolók buzdították a mieinket. Még az amerikaiak számára is hátborzongató a Duna Aréna hangulata. A szurkolás a sporton keresztül mindig összehozza a magyarokat, ezeken a hazai rendezésű versenyeken ez mindig megvan” – hangsúlyozta, majd várakozásaira is rátért.  

„Nagyon sajnálom, hogy Milák Kristóf és Léon Marchand sem indul rövid pályán, nagyon megnéztem volna a csatájukat. Ettől függetlenül látva a nevezési listát, nagyon sok nagy név érkezik. Nyilván mi főképp Kós Hubertre fogunk figyelni, de természetesen minden magyarnak nagyon fogunk szurkolni!”

 

Legfrissebb hírek

Világcsúcsot úszott a japánok 17 éves tehetsége férfi 200 méter mellen

Úszás
18 órája

Budapest a tizenötödik a sportvárosok rangsorában

Egyéb egyéni
2026.09.21. 12:01

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Kovácshegyi Ferenc: Mindig találok magamnak motivációt

Utánpótlássport
2026.09.19. 11:02

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18

Cselgáncs Grand Slam: két ötödik hellyel zárták a mieink a versenyt

Egyéb egyéni
2026.09.13. 15:31

Cselgáncs: biztató kezdet a hazai world tour viadalon

Egyéb egyéni
2026.09.11. 20:04

Atlétikai világdöntő: országos csúccsal hetedik a magyar váltó mix 4x100 méteren

Atlétika
2026.09.11. 19:29