Sós Csaba: Indul egy új korszak

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2024.12.16. 09:21
Sós Csaba szerint jó a magyar úszósport
A szövetségi kapitány úgy véli, a budapesti vb eredményei is azt mutatják, jó a sportágban működő rendszer.

– Hogyan összegezné néhány mondatban ezt a budapesti rövid pályás világbajnokságot?
– Általában gyengébben szerepelünk a rövid pályás vébén, mint a nagymedencésen, hiszen mi úszni tudunk – fordulni meg kell tanulnunk. De ezen vagyunk, és bármilyen furcsán is hangzik, a felkészülésünk részét képezte ez a verseny, hiszen ahogy véget ért a párizsi olimpia, elkezdődött a következő ciklus, abba pedig jól illeszkedett bele ez a vébé – mondta lapunknak Sós Csaba szövetségi kapitány.

– Ráadásul várakozáson felül szerepelt a vb-n a magyar válogatott, egyetért ezzel?
– Igen. Új elemek kerültek a képbe, itt az elemek alatt értem a váltóezüstöt és azt, hogy hosszabb gyors­úszószámban szereztünk világbajnoki aranyat. Látni kell, hogy a női négyszer kétszázas gyorsváltó valójában egy utánpótláscsapat, amelyben Ugrai Panna a korelnök a maga húsz évével, és szemtelenül fiatal még Sárkány Zalán is, vagyis ezek az eredmények minden bizonnyal csak a kezdetét jelentik egy korszaknak.

– Meglepte ez a két eredmény?
– Nem feltétlenül, hiszen vártuk már mindkettőt, ugyanakkor kétségkívül nagy durranás volt. Olyan momentumok közé tartozik, amelyek meghatároznak egy kapitányi pályafutást is: ilyen volt Milák Kristóf 2017-es vébéezüstje, ugyanonnan a férfiváltó bronza és az indianapolisi ifi váltóarany.

– Az, hogy ennyi magyar úszó szerzett érmet, szintén megsüvegelendő.
– És egyszersmind mutatja a magyar úszósport erejét is. Nézzük csak meg, kik nyertek érmet a 2017-es budapesti nagymedencés világbajnokságon: jó ideje mondogatjuk, hogy zajlik a generációváltás – ez mostanra végbement. Akadnak, akik támadnak minket, de jó a magyar úszósport. És azért jó, mert jók a magyar edzők, és mert a sportág mindig képes újratermelni egy-egy sikeres generációt. Jó a rendszer, ezt ki kell mondani.

– Kós Hubertről még nem esett szó, pedig rajta aztán volt teher, hiszen mindenki tőle várta az érmet, érmeket.
– Aki nem bírja a terhet, az ne menjen élsportolónak. Kós Hubert igazi klasszis, megnyert már mindent, amit pedig a kétszáz hát előfutamában bemutatott, olimpiai bajnokhoz méltó úszás volt, egyáltalán nem jött zavarba, hogy az egyes pályán úszik úgy, hogy a nála jobb idővel nevezett versenyzők csak utána következtek. Mondtam a kollégáknak, hogy Hubi közel lesz a világcsúcshoz a döntőben, és tényleg közel volt. Két századdal elmaradt tőle, de nyert. Megint bajnokhoz méltó úszással.

– Vagyis egy elégedett kapitány távozott vasárnap este a Duna Arénából?
– Mindenképpen: ez az eredménysor jóval több és szebb, mint amire számítottam.

 

Legfrissebb hírek

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
19 órája

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

Csatlakozott a „doppingolimpia” mezőnyéhez a britek olimpiai ezüstérmes úszója

Úszás
2025.09.10. 21:27

Felavatták Dömötör Zoltán emléktábláját a róla elnevezett uszodánál

Vízilabda
2025.09.10. 18:20

Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

Úszás
2025.09.09. 18:11

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 10. rész, Egerszegi Krisztina

Egyéb egyéni
2025.09.08. 17:00

Ne hidd, hogy nem vagy képes rá! – Risztov Éva 40 éves

Képes Sport
2025.08.30. 07:06

Sportágat váltott a klasszis mellúszó – sztárportré Adam Peatyről

Képes Sport
2025.08.28. 16:10
Ezek is érdekelhetik