Ábrahám Minna szintet lépne, és vb-döntőt úszna

2025.03.12. 11:35
Ábrahám Minna (Fotó: MTI/Derencsényi István)
A tavalyi, budapesti rövidpályás világbajnokságon a 4x200-as gyorsváltóval ezüstérmes Ábrahám Minna idén szintet lépne, és egyéni versenyszámban is szeretne döntőt úszni a nyári, szingapúri vb-n.

„Tavaly a belgrádi Európa-bajnokságon jutottam először döntőbe egyéni számban, úgyhogy mindenképpen az lenne a cél, hogy előre lépjek, és az Eb után a vb-n is döntőbe jussak” – mondta az M1 aktuális csatornának az USC egyetemen tanuló, 18 éves úszó, aki az Egyesült Államok egyetemi versenyrendszeréről is beszélt. Ez szerinte nagyon eltér a magyarok által megszokottól, mivel már délelőtt is az egyéni csúcsához közel kell úsznia ahhoz, hogy ne maradjon le a fináléról. A következő nagy versenye az egyetemi országos bajnokság lesz, amelyen szeretne jól teljesíteni. 

Ábrahám Minna úgy fogalmazott, önbizalmat ad neki, hogy a tavalyi rövidpályás vb-n hazai közönség dobogóra állhattak a 4x200-as váltóval, és reméli, ez a teljesítmény példát állít a fiatalok elé, hogy a magyarok is képesek odaérni a legjobbak közé. Elárulta, hogy az egyetemi csapatában is az utolsó, „beúszó” váltótagként szokott szerepelni, és bár az óriási szurkolás miatt néha füldugóval versenyezne, abból építkezik, hogy a világversenyeken is sikerült jól kezelnie az ezzel járó nyomást. 

Ábrahám várhatóan májusban utazik haza Magyarországra, és egy hosszabb alapozással szeretne készülni a szingapúri vb-re. Még bizonytalan, hogy mely számokban fog indulni, mivel nem tudja magát elhelyezni a magyar mezőnyben, de a 200 gyors a fő száma, emellett pedig váltókban is gondolkodik. A beszélgetés végén elárulta, hogy pályafutása egyik legmeghatározóbb pillanata az volt, amikor megúszta az olimpiai szintet, és felnézett az eredményjelzőre, mert eszébe jutott, hogy mennyi mindent feláldozott ezért a sikerért. 

„Mindent megért az a pillanat, amikor felnéztem a táblára, mivel óriási előrelépés volt. Azóta is emlékeztetem magam, amikor valamit eldöntök fejben, hogy meg tudom csinálni. Így készülök tovább az edzéseken és a versenyeken is, mivel ez óriási mentális erőt adott” – zárta gondolatait a fiatal magyar úszó.


 

 

Legfrissebb hírek

Mihályvári-Farkas Viktória: Nem voltak elvárásaim magammal szemben

Úszás
2 órája

„Kezdek visszatérni” – Jackl Vivien ismét élvezi az úszást

Úszás
3 órája

Száz éve avatták fel a budapesti Császár uszodát

Úszás
4 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
11 órája

„Nagyon odatettük magunkat!” – örömszavak az ezüst után

Úszás
14 órája

Élje át újra, ahogy ezüstérmes lett a női 4x200-as gyorsváltó

Úszás
15 órája

Úszó Eb: ezüstérmes a női 4x200-as gyorsváltó!

Úszás
16 órája

Úszó Eb: majdnem hibátlan magyar mérleg az első délelőttön

Úszás
23 órája