Tíz év után ismét megrendezik az öbölátúszást Tihany és Balatonfüred között

2025.05.14. 13:15
null
(Fotó: Getty Images)
Tíz év után, hagyományteremtő szándékkal ismét megrendezik a balatoni Allianz Öbölátúszást Tihany és Balatonfüred között június 14-én - közölte a szerdai, balatonfüredi sajtótájékoztatón a program szervezője.

Fodor Szabolcs elmondta, hogy kedvezőtlen időjárás esetén június 15-én, 22-én, illetve augusztus 30-án vagy 31-én tartják meg az eseményt. Kiemelte, a táv három kilométer, melyet SUP-pal is lehet majd teljesíteni. 

A résztvevőket hajókkal viszik át Balatonfüredről Tihanyba. A pályát vitorláshajók alkotta sorral jelölik ki, amelynek az úszók a bal oldalán, a SUP-pal közlekedők pedig a jobb oldalán haladhatnak. A szervezői stáb mintegy 200 fős, a biztonságot 70 kísérőhajó biztosítja - tette hozzá. A szervező elmondta, hogy június 12-én döntenek majd arról, hogy 14-én megrendezik-e a programot, amelyhez az optimális vízhőmérséklet 22 Celsius-fok.

Fodor Szabolcs beszélt arról is, hogy a rendezvénnyel kapcsolatos adminisztrációt Balatonfüreden intézik, az első hajó nyolc órakor indul a résztvevőkkel Tihanyba, utána pedig 45 percenként. Az első úszó és SUP-os kilenc órakor rajtolhat majd el.

Holczer András, Balatonfüred alpolgármestere hangsúlyozta, hogy többezer résztvevőre számítanak. Czene Attila, olimpiai bajnok úszó, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke a közelgő Kihívás Napjára (május 28.) hívta fel a figyelmet, ez a mozgalom 1982-ben kezdődött, két kanadai településről indult. Fontosnak nevezte a Kihívás Napja kapcsán a céges sport, a munkahelyi egészség előtérbe kerülését. Kiemelte, aki szeretné az öbölátúszást teljesíteni, keressen segítőt, aki fel tudja készíteni a hátralévő egy hónapban.

 

Legfrissebb hírek

Ezer kilométer feletti futás, magyar bronzérmek a hatnapos világbajnokságon

Csupasport
2026.09.09. 19:20

Az országban egyedülálló bringaparkot adtak át Balatonfüreden

Csupasport
2026.09.09. 17:30

Hajón gurult be – Balatonfüreden, a Kékszalag Portban köszöntötték a világbajnok Vadnai Jonatánt

Egyéb egyéni
2026.09.04. 23:39

A röplabdázó Kiss Gréta visszatért Balatonfüredre

Röplabda
2026.07.14. 09:00

Egy góllal nyert idegenben az FTC és a Balatonfüred is

Kézilabda
2026.04.25. 21:04

Bemutatkozott a korábbi NB I-es légiós az NB III-as Balatonfüredben

Labdarúgó NB II
2026.03.16. 14:26

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Motiválta a jubileum, megvédte címét a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.09. 18:53