Szombaton teljes hajózár lesz érvényben a Duna egy szakaszán – több százan úsznak majd a folyóban

Németh LőrincNémeth Lőrinc
2025.07.08. 11:50
null
Az OWT szervezői mindenkit szeretettel várnak szombaton (Fotó: OWT)
Szombaton teljes zár lesz a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig: ezen a napon 9-12 óra között semmilyen vízi jármű nem hajthat ki és át az érintett területen. Vidám esemény adja a vízirendőrségi zár okát: több száz úszó csobban a vízbe, hogy az Open Water Tournament (OWT) keretében teljesítsék az 5.29 kilométeres távot – áll a szervezők szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

2025-ben ötödik alkalommal rendezik meg a magyar nyílt vízi úszóbajnokságot (Open Water Tournament, OWT), amelynek idén is az a célja, hogy a résztvevők úszva ismerjék meg hazánk páratlan szépségű tájait. Az idei program igazán különlegesnek ígérkezik, hiszen a Duna minden úszó fantáziáját megmozgatja, és ritkán van lehetőség arra, hogy amatőrként az ember a folyóban próbálhassa ki magát. 

„Jelmondatunk, hogy ne erőlködj, hanem kirándulj! Az 5.29 kilométeres táv leküzdése a kezdők számára sem okozhat nehézséget, hiszen a víz sodrása 4-5 km/h, ezért még az is célba ér egy óra alatt, aki felfekszik a vízre és gyönyörködik a tájban. A profik persze gyorsan is úszhatnak. A víz hőmérséklete kellemes, 23 fokos lesz” – mondta el Mezős Balázs főszervező, az OWT alapítója.

A biztonságról nemcsak a 9-12 óra közötti rendőrségi vízizár gondoskodik majd szombaton, hanem hét hajó és 30 fős mentőszolgálat is. Az OWT-t nonprofit jelleggel szervezik, minden regisztráció az esemény költségeit, valamint a mentők munkáját biztosítja. 

A szakasz és az élmény szombatra biztosított, a kalandvágyók hiányoznak csupán (Fotó: OWT)

Az olimpiai ökölvívóbajnok Kovács Kokó István is részt vesz a versenyen. „Bár én nem szeretek úszni, ezeken az eseményeken mindig elindulok, mert ez inkább szórakozás, mint sportteljesítmény. Elúszni Szentendréről Budakalászra, az poén, főleg úgy, hogy ötszázan ugrotok bele a vízbe. Az úszás ilyenkor igazi közösségi élménnyé válik.

Az úszás a szentendrei Postás Strandról indul és Budakalászon a legendás Ebihal büfénél lesz a cél, ahol a tulajdonos mindenkit szeretettel és zsíros kenyérrel vár. 

A Duna-átúszás után augusztus 23-án a Gyékényesi Kotró-tónál folytatódik az idei OWT.  A versenyekre a www.openwatertournament.hu oldalon lehet nevezni.

 

Legfrissebb hírek

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
3 órája

„Nagyon odatettük magunkat!” – örömszavak az ezüst után

Úszás
6 órája

Élje át újra, ahogy ezüstérmes lett a női 4x200-as gyorsváltó

Úszás
7 órája

Úszó Eb: majdnem hibátlan magyar mérleg az első délelőttön

Úszás
15 órája

Kós Hubert: Én is Kós Huberttől várnám az érmeket

Úszás
2026.08.09. 16:07

Úszás: Jackl Vivien négy számban is indul a felnőtt Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 15:43

Úszó Eb: Kós, Marchand, Ponti és Steenbergen nyitotta meg az Eb-t

Úszás
2026.08.09. 14:34

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05