Úszás: Kós Hubert a 200 hát világcsúcstartója rövid pályán!

Szenzációs úszás Kós Huberttől!
Az olimpiai, világ és Európa-bajnok, még mindig csak 22 éves klasszisunk az úszók rövid pályás világkupa-sorozatának harmadik, záró állomásának egyértelműen azzal a céllal vágott neki, hogy három kis koronát is szerezzen, ez jár ugyanis annak a versenyzőnek, aki mindhárom vk-viadalon megnyeri ugyanazt a számot. Kós Carmelben, majd Westmontban 50, 100 és 200 háton is győzött, vagyis akár három koronával is zárhatja a vk-sorozatot Torontóban – ez szinte biztosan az összetett vk-elsőséget is jelentené a számára (meg 100 ezer dollárt). Kós e tekintetben eleve az összetett verseny éléről kezdte el a torontói viadalt, az első estét pedig egy világ- és egy országos csúccsal (ez egy első és egy második helyet jelent) zárta!
Kós az ausztrál Mitch Larkin 2015-ös (!) rekordját (1:45.63) írta felül (1:45.12) magyar idő szerint péntekre virradó éjszaka, pályafutása első világcsúcsát érte el a magyar fiú.
„Jó lett volna, ha mindez hazai medencében sikerült volna! – utalt Kós Hubert arra, hogy tavaly decemberben, a budapesti rövid pályás világbajnokságon két századdal elmaradt a világrekordtól (a számot persze így is megnyerte). – Úgy gondoltam, valahol 1:45 és 1:49 között bárhol lehet az időeredményem, ezt sosem lehet ilyenkor tudni, amikor még nem igazán álltam vissza túl keményen az edzésekbe. Ugyanakkor jó tudni-érezni, hogy képes vagyok jól úszni olyankor is, amikor még nem »ölöm« magam a felkészülés során.”
Kós Hubert a világrekordért 10 ezer dolláros bónuszt is kap(ott), mi több, megszerzett a három lehetséges koronából egyet, s ezért is jár(t) 10 ezer dollár – csak érdekességként: a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a World Aquatics az utolsó állomás előtt új pénzdíjat „dobott be”, hiszen 2500 dollárral jutalmazza azt, aki legyőzi a torontói állomáson azt az úszót, aki egy adott távon a harmadik győzelmére készül ugyanabban a számban.

Kós világcsúcsa után nem sokkal született még egy rekord Torontóban – a hazai közönség legnagyobb örömére: a kanadai Josh Liendo három századot (47.68) faragott a korábbi időből (47.71) 100 pillangón.
A nap zárásaként pedig ismét örülhettünk: Kós Hubert sorozatban immár negyedik alkalommal úszott országos csúcsot száz vegyesen (az első vk-viadalnak úgy indult neki, hogy a magyar rekord, amelyet egyébként 2022-ben ő állított fel, 52.82 volt, ebből lett ott, Carmelben előbb 52.11, majd 51.29, aztán Westmontban 50.99, Torontóban pedig 50.56), ezzel második lett (az első két állomás két harmadik helye után tehát e tekintetben is javított) – a számot texasi csapattársa, az amerikai Shaine Casas nyerte.
A magyar indulók közül az előfutamok során 50 gyorson Senánszky Petra 9. (24.67), Németh Nándor 15. (21.64) lett. Márton Richárd 400 gyorson a 10. (3:48.78), 100 pillangón a 11. helyen (52.88) végzett.
Zombori Gábor 100 vegyesen a 17. (54.50), Fángli Henrietta 200 mellen a 13. helyen (2:26.71) zárt.
RÖVID PÁLYÁS VILÁGKUPA-SOROZAT, 3. ÁLLOMÁS, TORONTO
Érdekesebb eredmények
Férfiak. 200 m hát: 1. Kós Hubert 1:45.12 – világcsúcs, régi: 1:45.63, Mitchell Larkin (ausztrál), 2015, 2. Thomas Ceccon (olasz) 1:47.49. 100 m mell: 1. Caspar Corbeau (holland) 55.55. 100 m pillangó: 1. Josh Liendo (kanadai) 47.68 – világcsúcs, régi: 47.71, Noé Ponti (svájci), 2024. 100 m vegyes: 1. Shaine Casas (amerikai) 50.28, 2. Kós Hubert 50.56 – országos csúcs, régi: 50.99, Kós, 2025
Nők. 400 m gyors: 1. Lani Pallister (ausztrál) 3:51.87. 50 m hát: 1. Kaylee McKeown (ausztrál) 25.35, 2. Gretchen Walsh (amerikai) 25.40, 3. Mollie O’Callaghan (ausztrál) 25.42. 200 m pillangó: 1. Regan Smith (amerikai) 2:00.34

Úszás: a GYÚSE az utánpótlás egyik legeredményesebbje







