Illés Fanni inspiráló története megelevenedik a filmvásznon

P. G.P. G.
2025.11.19. 18:25
null
Illés Fanni és Szabó László (jobbra) a kerekasztal-beszélgetésen (Fotó: Kovács Péter)
Különleges alkotás készült paralimpiai bajnok úszónkról, Illés Fanniról: a Hajrá, Tete! című dokumentumfilm nemcsak a párizsi felkészülését mutatja be, hanem fontos társadalmi témákat is érint.

„Nem sportfilm, hanem az élet” – ez a felirat fogadta a vendégeket a Francia Intézet előadótermében. A Hajrá, Tete! című dokumentumfilm szlogenje tökéletesen összefoglalja az 52 perces alkotást, amely úgy mutatja be a paralimpiai bajnok úszó, Illés Fanni párizsi felkészülését, hogy közben fontos társadalmi témákat is érint. Megindító és inspiráló történet elevenedik meg a filmvásznon, a sportolót és az édesanyát egyaránt megismerhetjük.

Illés Fanni (Fotó: Kovács Péter)

„Amióta tud beszélni, Tetének szólít a kisfiam, Mór – adott magyarázatot a címválasztásra Illés Fanni, aki kiemelte, mennyire sokat jelent neki a családja támogatása. – Párizsban nem a paralimpiai faluban szálltam meg, hogy egy napot se kelljen a kisfiam nélkül töltenem. Ha nem lehetett volna velem, aligha szerzek érmet, így viszont nyugodt voltam, tudtam, hogy mi a feladatom.”

Tokiói aranyérme után a francia fővárosból ezüsttel tért haza Illés Fanni, akit a Magyar Paralimpiai Bizottság és a FODISZ elnöke, Szabó László is méltatott a kerekasztal-beszélgetésen. A sportvezető hangsúlyozta, hogy sok szempontból egyedülálló az alkotás: a párizsi paralimpia adja a keretét, de valójában az életről szól. A portréfilm átadja a fogyatékos sport üzenetét, ami túlmutat az eredményeken.

A film producere, Józsa László szerint az alkotók közel érezték magukhoz a témát, ezért gondolták úgy, hogy hitelesen bemutathatják úszóbajnokunk történetét. A koncepció meghatározó eleme volt, hogy az Illés Fannit segítő csapat- és családtagok is fontos szereplői legyenek a filmnek. A Nemzetközi Speciális Filmfesztivál a nyitányon tűzte műsorára, novemberben összesen hétszer vetítik, a jövőben pedig televíziós premiert és külföldi vetítéseket is terveznek.

 

Úszás
2025.11.08. 10:30

Hajrá, Tete! – dokumentumfilm készült a paralimpiai bajnok úszóról, Illés Fanniról

A Toldi Moziban tartott esti díszbemutatóm Wladár Sándor úgy fogalmazott, Illés Fanni inspiráló életutat futott, fut be, az eredményei pedig példát mutatnak.
Legfrissebb hírek

Szombaton három érmet szereztek a mieink a paraúszó Eb-n

Úszás
2026.09.12. 19:19

A magyarok két érmet nyertek pénteken a paraúszó Eb-n

Úszás
2026.09.11. 18:09

A magyarok négy érmet, köztük két aranyat nyertek a paraúszó Eb-n

Úszás
2026.09.09. 19:44

Pap Bianka ezüstérmes, Konkoly Zsófia bronzérmes lett 200 méter vegyesen a paraúszó Eb-n

Úszás
2026.09.08. 19:54

Paraúszó Eb: Illés Fanni bronzérmes

Úszás
2026.09.07. 21:30

Pádár Ildikó, Szabó László és Laurencz László bekerült a Magyar Kézilabda Hírességek Csarnokába

Kézilabda
2026.08.25. 12:02

Märcz Tamás segítségével formálódik a magyar paravízilabda

Vízilabda
2026.08.23. 08:27

Szenvedélyes szavak, nagy kiborulások, válás – kötelező darab a Guardioláról készült film

Angol labdarúgás
2026.08.18. 10:50