Korlátozás nélkül úszhatnak az orosz és fehérorosz juniorok – hivatalos

2026.02.05. 20:04
Fotó: Getty Images
Az Európai Úszószövetség (European Aquatics) engedélyezte, hogy az ifjúsági és juniorkorú orosz és fehérorosz úszók immár korlátozások nélkül vehessenek részt a versenyeken.

Indulásuk szabaddá tételéről honlapján adott hírt az EA, amely hozzájárult, hogy a két ország sportolói ezután nemzeti zászlajukat és himnuszukat is szabadon használhatják a kontinentális szövetség égisze alatt zajló eseményeken. Az engedmény ugyanakkor nem terjed ki a felnőtt úszókra, akik továbbra is semleges színekben állhatnak rajthoz.

„Az orosz vagy fehérorosz útlevéllel rendelkező, ifjúsági és junior kategóriákban versenyző sportolókra a továbbiakban nem vonatkoznak korlátozások az európai vizes versenyeken való részvételkor sem egyéni, sem csapatversenyekben” – áll az EA csütörtöki közleményében.

A korosztályos kedvezményekről azt követően határozott a European Aquatics, hogy decemberben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a nemzetközi sportszövetségeknek javasolta: engedélyezzék az orosz és fehérorosz sportolóknak nemzeti szimbólumaik használatát az ifjúsági versenyeken. Az engedmény korosztályos szinten jelenleg egy tucat olimpiai sportágban: vívásban, cselgáncsban, birkózásban, lovassportban, súlyemelésben, öttusában, röplabdában, baseballban és softballban, síalpinizmusban, curlingben, tekvondóban és gyeplabdában él – írta a TASZSZ orosz állami hírügynökség az EA-közleményre reagálva.

Legfrissebb hírek

Lukács Norbert: Megérte kilépni a komfortzónámból

Kosárlabda
Tegnap, 11:34

World Sailing: az orosz junior vitorlázók visszatérhetnek

Egyéb egyéni
2026.06.10. 13:06

Az IIHF szeptemberben ismét foglalkozik az orosz hokisok esetleges visszatérésével

Jégkorong
2026.06.09. 16:56

Továbbra sem vehetnek részt az európai kupákban az orosz labdarúgócsapatok

Minden más foci
2026.06.07. 11:38

A Nemzetközi Vívószövetség feloldotta az orosz sportolókra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.06.03. 10:13

Ritmikus gimnasztika: az oroszok saját zászlójukat használhatják az Eb-n

Torna
2026.05.24. 14:01

Férfi kézilabda-vb: a fehéroroszok is szabadkártyát kértek

Kézilabda
2026.05.20. 22:36

Újra használhatják zászlójukat és himnuszukat az orosz tornászok

Torna
2026.05.18. 13:12
Ezek is érdekelhetik