Két válogatott úszót igazolt a BVSC

2026.03.06. 14:01
null
Ugrai Panna (Fotó: MÚSZ)
Hódmezővásárhelyről a BVSC-Zuglóba igazolt a váltóban Európa-bajnok úszó, Ugrai Panna, valamint a junior világbajnok Komoróczy Lora.

A BVSC a magyar úszósport egyik legmeghatározóbb klubja – emeli ki az egyesültnek MTI-hez eljuttatott pénteki közleménye –, amit a sportolók évről évre alátámasztanak az országos bajnokságokon, valamint a világversenyeken elért eredményeikkel. Hozzájuk csatlakozik most Ugrai Panna és Komoróczy Lora, akik a Hód Úszó SE-től érkeznek edzőjükkel, Máté Hunorral együtt a BVSC-hez.

„Az úszók mindig is a BVSC egyik zászlóshajójának számítottak, amit jól bizonyítanak az olimpiai-, világ- és Európa-bajnoki érmek. Az utóbbi évek világversenyein is rendre voltak zuglói úszók népes csapattal. Bár Kós Hubert érte el a legjobb eredményeket, de mellette is több kiváló úszónk van. Ehhez a csapathoz csatlakozik két fiatal tehetség, Ugrai Panna és Komoróczy Lora, akiknek sok sikert kívánok a BVSC-ben” – mondta Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke.

Ugrai Panna a női 4x200 méteres gyorsváltóval a pontszerző hatodik helyen zárt a párizsi olimpián, váltóban 2024-ből két-két Európa-bajnoki címe és ezüstérme is van, a budapesti rövidpályás vb-n pedig szintén a 4x200-as gyorsváltóval lett ezüstérmes.

„Ez az első klubváltás az életemben, mivel eddig végig a Hód Úszó SE sportolója voltam, de úgy éreztem, hogy szükségem van egy kis váltásra. Miközben gondolkodtam, hogy mi lehetne jó lehetőség, nem tagadom, kérdezgettem Szabó Szebasztiánt a BVSC-ről és tőle csak pozitív dolgokat hallottam. Ezt már én is gyorsan megtapasztaltam, hogy jó helyre kerültem, úgyhogy örülök, hogy már én is ehhez a csapathoz tartozhatok” – fogalmazott Ugrai.

Komoróczy Lora (Fotó: MÚSZ)

Komoróczy Lora is Hódmezővásárhelyről teszi át a székhelyét, bár ő jelenleg az Egyesült Államokban készül és tanul.

„Én igazából budapesti vagyok, de mindig is úgy tekintettem a klubra, hogy a BVSC, az a BVSC. Azt értem ez alatt, hogy ha valaki meghallja, hogy BVSC, akkor tudja, hogy miről van szó és azt, hogy milyen kaliberű csapat van itt. Ez engem is motivál és nagyon izgatottan várom ezt az új kihívást. Büszkeséggel tölt el, hogy BVSC-s vagyok!” – mondta Komoróczy.

 

Legfrissebb hírek

Kós Hubert Európa-csúcsot úszott 200 háton!

Úszás
2 órája

Milák Kristóf hatodik lett 50 méter pillangón; Németh Nándor országos csúcsot úszott

Úszás
2 órája

Mihályvári-Farkas Viktória: Nem voltak elvárásaim magammal szemben

Úszás
12 órája

„Kezdek visszatérni” – Jackl Vivien ismét élvezi az úszást

Úszás
12 órája

Száz éve avatták fel a budapesti Császár uszodát

Úszás
14 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
21 órája

„Nagyon odatettük magunkat!” – örömszavak az ezüst után

Úszás
Tegnap, 21:23

Élje át újra, ahogy ezüstérmes lett a női 4x200-as gyorsváltó

Úszás
Tegnap, 20:40