Változtatás után: sikeres Eb

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
• Saint-Denis
2026.08.16. 21:45
null
Sós Csaba (Fotó: Czinege Melinda)
Nem aratott osztatlan sikert a szövetségi kapitány, amikor előállt az új válogatási elvekkel, ám Sós Csaba döntését visszaigazolta a saint-denis-i kontinensviadal, mert kimagaslóan szerepelt a magyar úszócsapat a vasárnap véget érő viadalon.

– Mit kapott ettől az Európa-bajnokságtól?
– Csupa örömöt – vágta rá Sós Csaba szövetségi kapitány.

– Kifejtené bővebben?
– A tavalyi szingapúri világbajnokságon az volt a gondom, hogy Kós Hubert kétszáz hátját és kétszáz vegyesét leszámítva nem voltak egyéni csúcsaink, Saint-Denis-ben pedig szakajtószám jöttek a rekordok. Ebből azt kell gondolnom, nem sikerült rosszul az évünk.

– Egyszersmind visszaigazolás is önnek, megérte változtatni a válogatási elveken. Akadtak, akik túl szigorúnak ítélték meg a szinteket, illetve az is változás volt, hogy az előző év fő versenyén, jelesül a szingapúri vébén úszott eredmények nem számítottak.
– A szintek erősségére egy adat: ezen az Európa-bajnokságon kilenc olyan szám volt, ahol az általam megjelölt szinttel nem lehetett bejutni a döntőbe, márpedig azt mi már elég korán és elég határozottan kimondtuk, hogy döntőbe jutásra esélyes versenyzőket szeretnénk indítani Saint-Denis-ben.

– Az elmúlt hónapokban azért lehetett érezni a valamivel feszültebb hangulatot az uszodákban, hiszen nem mindenki örült a szigorításnak. Nem ingott meg egy pillanatra sem az elhatározásában?
– Nem. Mégpedig azért, mert nem érzelmi alapon hoztam a döntést, hanem hűvös fejjel – jövőre hetvenéves leszek, talán már képes vagyok rá. Változtatni kellett Szingapúr után. Addig sem dolgoztunk keveset, csak talán nem azon a minőségen, amelyre szükség van. Azért azt megjegyezném, hogy az a tavalyi vébé egy átlagos verseny volt a magyar úszósportban, vagyis voltak hasonlók a múltban. Ugyanakkor tény, hogy ez az Európa-bajnokság pedig kiugró volt.

– Hol a helye a magyar úszósportnak, nem Európában, a világban?
– A párizsi olimpián csak három számot nem nyert meg európai a férfiaknál, vagyis a férfiaknál Európa a világ teteje, mi pedig ott vagyunk a tetején. A lányaink kevésbé eredményesek, ezzel együtt nem mondhatom, hogy gyengék lennének… Pádár Nikolett egy nehéz év után visszajött, Jackl Vivien visszatalált önmagához, csúcsokat úsztak, Ugrai Pannával a váltónk mindig esélyes, Ábrahám Minna felkészülését az ujjtörése jelentősen befolyásolta, és akkor ott vannak a fiataljaink. Higgyék el, sok potenciál van a lányokban is!

– Ha már férfiak, Milák Kristóf újbóli szárnyalása mellett ne menjünk el szó nélkül – hogy látta-látja őt?
– A legnagyobb hír, hogy úszik és versenyez, Milák Kristóf esetében az a meglepetés, hogy nincs semmiféle meglepetés. Hatalmas tehetség, ezt tudjuk, nagy szerencse, hogy összetalálkozott végre azzal az edzővel, akivel együtt is tud dolgozni. Szabó Álmost régről ismerem, a parasportban már megmutatta a kvalitásait, erre Kristóf mellett is szükség van, ám ezúttal emberileg alkotott igazán nagyot Álmos. Korábbi edzői és mi, vezetők pedagógiai kudarcot vallottunk, Álmos nem.

– Ahogy mondta, férfiúszók terén jól állunk, Kós Hubert, Márton Richárd, Sárkány Zalán neve talán az élre kívánkozik, de a többiek is mind remekül teljesítettek.
– Ez a négy fiú ott, a váltódöntőben csodát művelt, csak nézzék meg az arcukat a dobogón… Jó, hogy összeálltak, és jó, hogy van egy Németh Nándink, egy Szabó Szebasztiánunk. Kós Hubert már elért mindent ebben a sportágban, vagyis nyugodtan feszegethette a határait ezen az Eb-n, mert biztosak lehetünk abban, hogy mindezekből ő levonja a megfelelő konzekvenciát. Márton Ricsi szintén egy csoda – kiváló edzővel az oldalán. Négy éve Milák Kristóf előzte meg az Eb-n kétszáz pillangón, ezúttal Léon Marchand, vagyis csak a nagy bölények voltak nála jobbak. De ehhez kellett az a Virth Balázs, akit minden elfogultság nélkül a világ egyik legjobb edzőjének tartok. Ahogyan a Milák, Szabó kettősnél mondtam, siker, nagy siker akkor van, ha edző és tanítványa kompatibilis egymással. Sárkány Zalán szintén nagyot ment, ezzel a névvel találkozunk még jó ideig – Zalán mellett az öccse, Zétény is mutogatja már az oroszlánkörmeit.

– Szóval, elégedett a kapitány?
– Nem szeretem ezt a szót. Örülök. Nagyon.

VIZES EURÓPA-BAJNOKSÁG, SAINT-DENIS
ÚSZÁS
FÉRFIAK
50 m gyors
Európa-bajnok: Nyikita Seremet (Ukrajna) 21.13
2. Jegor Kornyev (Oroszország) és Andrej Barna (Szerbia) 21.37
4. Milák Kristóf (Magyarország) 21.46
400 m gyors
Eb: Léon Marchand (Franciaország) 3:43.14
2. Pápai Olivér (Magyarország, klub: Győri Úszó Sportegyesület, edző: Petrov Árpád) 3:44.46 – országos csúcs, régi: 3:45.32, Rasovszky Kristóf (2025), Pápai (2026)
3. Lukas Martens (Németország) 3:44.57
…6. Sárkány Zalán (Magyarország) 3:46.99
100 m hát
Eb: Aposztolosz Hrisztu (Görögország) 52.27
2. Thomas Ceccon (Olaszország) 52.28
3. Pavel Szamuszenko (Oroszország) 52.57
200 m vegyes
Eb: Kós Hubert (Magyarország, k: BVSC-Zugló, e: Bob Bowman, Nagy Péter) 1:54.24 – országos csúcs, régi: 1:55.18, Cseh László, 2009
2. Hugo González de Oliveira (Spanyolország) 1:54.44
3. Mihail Scserbakov (Oroszország) 1:56.16
4x100 m vegyes váltó
Eb: Oroszország (Kliment Kolesnyikov, Ivan Kozakin, Andrej Minakov, Jegor Kornyev – Pavel Szamuszenko, Kirill Prigoda, Roman Sevljakov, Vaszilij Kukusin) 3:28.67
2. Olaszország (Thomas Ceccon, Nicolo Martinenghi, Alberto Razzetti, Carlos D’Ambrosio – Michele Lamberti, Michele Busa) 3:28.86
3. Franciaország (Yohann Ndoye-Brouard, Carl Aitkaci, Léon Marchand, Maxime Grousset – Mewen Tomac, Amaury Albar, Cedric Gabali) 3:29.03

NŐK
400 m gyors
Eb: Simona Quadarella (Olaszország) 4:01.34
2. Isabel Gose (Németország) 4:02.41
3. Maya Werner (Németország) 4:03.73
50 m mell
Eb: Ruta Meilutyte (Litvánia) 29.93
2. Benedetta Pilato (Olaszország) 29.94
3. Mona McSharry (Írország) 29.95
200 m pillangó
Eb: Keanna MacInnes (Nagy-Britannia) 2:05.90
2. Helena Rosendahl Bach (Dánia) 2:06.14
3. Laura Cabanes Garzás (Spanyolország) 2:07.21
4x100 m vegyes váltó
Eb: Nagy-Britannia (Lauren Cox, Angharad Evans, Keanna MacInnes, Freya Colbert – Katie Shanahan, Emily Richards, Theodora Taylor) 3:53.50
2. Olaszország (Sara Curtis, Benedetta Pilato, Anita Gastaldi, Emma Virgina Menicucci – Lisa Angiolini) 3:53.60
3. Oroszország (Alina Gajfugyinova, Jevgenyija Csikunova, Darija Klepikova, Kira Manokinya – Julija Jefimova, Arina Szurkova, Alekszandra Kuznyecova) 3:53.79

 

Legfrissebb hírek

Magyarország az ötödik helyen végzett a vizes Európa-bajnokság éremtáblázatán

Úszás
47 perce

Kós Hubert Eb-aranyérmes 200 méteres vegyes úszásban

Úszás
4 órája

Milák Kristóf negyedik lett 50 méter gyorsúszásban az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
4 órája

A 16 éves Pápai Olivér országos csúcsbeállítással, Sárkány Zalánnal együtt döntős 400 gyorson a vizes Eb-n

Úszás
11 órája

Kate Douglass tovább faragta az 50 méteres gyorsúszás világcsúcsát, Ledecky kikapott 800-on

Úszás
12 órája

Márton Richárd ezüstérmes lett 200 méter pillangón az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
Tegnap, 20:39

Bronz után ezüst! Sárkány Zalán második lett 1500 gyorson az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
Tegnap, 19:43

Márton Richárd: Újra álmodhatok az olimpiai döntőről

Úszás
Tegnap, 19:13