Jól megy a zalai utánpótlásnak

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.08.26. 17:28
Címkék
"Egybehangzóan állíthatjuk mindketten, hogy az első mérkőzések eredményei bizakodásra adnak okot, és azt támasztják alá, hogy a jövőben is ezt a szakmai stratégiát kell folytatnunk"  mondta Czigola Zsolt és Bita József, az E.ON-ZTE FC U-17 és U-19 korosztályának vezető edzői, akik a nyáron útjára indult 2003-04-es bajnokság eddigi mérkőzéseit értékelték.
"Debrecenben ugyan döntetlent játszottunk, de a következő két összecsapás nyerteseként csak pozitívan tudok nyilatkozni a csapat egészéről” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Czigola Zsolt. "A dunaújvárosi 4-3-as idegenbeli győzelem már önmagában óriási eredménynek számít, de igazán boldoggá az az 5-3-as eredmény tett valamennyiünket, amelyet az újpesti összecsapás hozott.” "Jómagam úgy gondolom, hogy mindez annak az összeszokott csapatjátéknak és szakmai fejlődésnek köszönhető, amelyen a fiúk az utóbbi egy esztendőben keresztül mentek. Minden bizonnyal van még mit javítani, de elégedetlenségre semmi okunk. A csapat játékosai közül kiemelni senkit sem szeretnék, mivel – bár ilyet edzőként ritkán mondhat az ember – összességében mindenkivel elégedett vagyok, a csapat valamennyi tagja a maximumot hozta ki magából. Én úgy érzem, hogy az első három mérkőzésünk feltétlenül bizakodásra ad okot” – zárta mondandóját Czigola Zsolt.Bita József szerint az U-19-es korosztálynak sincs oka panaszra Zalaegerszegen. "Dunaújvárosban augusztus 14-én egy rendkívül izgalmas mérkőzésen sikerül nyernie a csapatnak. A 3-0-s végeredmény kizárólag elégedettséggel tölt el bennünket. Teljes egészében látható volt, hogy a fiúk játéka megváltozott az elmúlt évi évadhoz képest. A játék egész rendszere, mondhatni rendezettsége példaértékű volt. A támadójáték és az egymásra figyelés, taktikázás végül meghozta eredményét. Ki kell emelnem Pogacsics Krisztiánt, aki kitűnően védett” – mondta Bita József."A dunaújvárosi mérkőzést követően hazai pályán sajnos vereséget szenvedtünk, ami egy kapushibának volt köszönhető. Amellett, hogy az Újpesttel játszottunk, amelyik a hazai csapatok legjobbika, egyenrangú játékot produkáltunk. Két alkalommal is vezettünk, a 3-2-es végeredményt végül annak köszönhettük, hogy a kapus rosszul rúgta ki a labdát és üresen hagyta a kaput, a szemfüles ellenfél pedig 40 méterről rúgta az üres kapuba a labdát. Ettől eltekintve összességében elégedett vagyok. Úgy érzem, hogy az utóbbi időben kidolgozott újfajta edzői, szakmai stratégia jó eredményeket hozott. Természetesen azt is látjuk, hogy minél több ideje játszanak együtt a gyerekeink, annál jobban tudnak összefogott és kiegyensúlyozott játékot produkálni a pályán” – zárta a mérkőzések elemzését Bita József.
Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo megható üzenetet kapott édesanyjától

Foci vb 2026
7 perce

Takács Zsombor: Élvezni akarom a kerékpározást és az életet

Kerékpár
23 perce

Fejjel mentünk a falnak – így reagáltak Németországban a válogatott kiesésére

Foci vb 2026
23 perce

Vinícius az új vezér, de Neymar is dönthet el meccseket – interjú a brazil tudósítóval

Foci vb 2026
29 perce

„Huszonnégy éve várunk egy újabb vb-címre” – Vicente Datolli neves brazil sportújságíró az NS-nek

Foci vb 2026
37 perce

Rapszodikus férfi kézilabda-bajnokság, csúcsán az örök rivalizálással    

Kézilabda
45 perce

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
47 perce

Munkaszüneti nap lesz a kedd Paraguayban – jelentette be az államfő

Foci vb 2026
58 perce
Ezek is érdekelhetik