A Millenárison az utánpótlás

2004.07.05. 18:46
Címkék
Június végén az utánpótlás-korú bringások a Millenáris kerékpárpályán versenyeztek a bajnoki címekért. A Vasló-kupa nyílt, nemzetközi pályaverseny keretén belül megrendezett országos bajnokságon a cseh és osztrák versenyzőket is felvonultató mezőnyben szinte valamennyi pályaszámban rajthoz álltak a hazai fiatal kerekesek.
Izgalmakat hozott a fiúk sprintversenye (Fotók: NUPinfo)
Izgalmakat hozott a fiúk sprintversenye (Fotók: NUPinfo)
Izgalmakat hozott a fiúk sprintversenye (Fotók: NUPinfo)
Izgalmakat hozott a fiúk sprintversenye (Fotók: NUPinfo)
Izgalmakat hozott a fiúk sprintversenye (Fotók: NUPinfo)
Izgalmakat hozott a fiúk sprintversenye (Fotók: NUPinfo)
Magyarország legidősebb sportlétesítménye, a Millenáris adott otthont az utánpótlás-korosztálynak kiírt kerékpáros pályabajnokságnak. Idén is, mint már harmadik esztendeje a Vasló-kupa keretén belül került megrendezésre a korábban osztrák példára nyitottá tett verseny. Ez azt jelenti, hogy külföldiek is rajthoz állhattak a viadalon és a sorrendben legjobb magyar versenyző nyeri az adott szám bajnoki címét. Erre azért volt szükség, mert nagyon alacsony a korosztályokban induló versenyzők száma, így a létszám mellett a színvonal is emelkedik. Az egyes számokban való helyezést pontozza a versenybíróság, majd a végén összetett omnium eredményt hirdetnek. 2004-re népesebb lett a mezőny az elmúlt évekhez viszonyítva, mert a Tamásiban található másik kerékpárospálya rossz minősége miatt – no a Millenárisra is ráférne a felújítás – még három korcsoport bajnoksága került a programba. A magyar fiatalok osztrák és cseh bringásokkal együtt szálltak nyeregbe, emelve így a versenynek nemcsak a színvonalát, hanem hangulatát is egyben. Az osztrákok nagy csapattal érkeztek, minden korcsoportban képviseltették magukat. Az idei megmérettetés egyben jó reklám volt számukra, ugyanis 2005-ben Bécsben rendezik az ifi országúti és pálya-, valamint az U23-as, első ízben megrendezendő pálya világbajnokságot – ezt demonstrálta hófehér, szivárványcsíkos mezük is.

Nem csak szépek, gyorsak is
Nem csak szépek, gyorsak is
Nem csak szépek, gyorsak is
A verseny alkalmával két, korábban elhunyt kerékpáros emlékének tisztelgő kupa talált új gazdájára. Az ifik ezer méteres időfutamának bajnoka a Lelkes Győző, a háromezer méteres időfutam bajnoka pedig a Bíber Attila emlékserleg új tulajdonosa lett, mindkettőt a BVSC-s Koczka Sándor nyerte el.

Somogyi Miklós a verseny főszervezője a háromnapos versenyt kissé rezignáltan értékelte: "Az utánpótlás futamokban idén közepes és gyenge időeredmények születtek. Sajnos a BVSC egyik serdülő korú kiválósága elkövette azt a sportszerűtlenséget, hogy a döntőben nem állt ki osztrák ellenfelével, mivel már megszerezte magyar bajnoki címét." Mivel a KSI SE szakvezetőjét több támadás érte, többek közt a nyitott bajnokság miatt, az utánpótlás-bajnokság rendezését, mint mondta, jövőre másoknak hagyja.

A nemzetközi pontverseny rajtja előtt
A nemzetközi pontverseny rajtja előtt
A nemzetközi pontverseny rajtja előtt
Ami az osztrákoknál a kerékpársportban megvalósítható, az nálunk még nem. Úgy tűnik, nem csak a Millenárist kellene felújítani... Az eredmények pedig? U19-es korosztályban, ezer méteren tizenhat évvel ezelőtti eredménnyel, ami akkor a tizedik hely környékére volt elég, most bajnokságot lehetett volna nyerni...
Legfrissebb hírek

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai érkező

Labdarúgó NB II
12 perce

Ilyet sem látott még a német válogatott kispadja

Foci vb 2026
12 perce

Kikaptunk a finnektől a férfi kosárlabda-vb-selejtezőben

Kosárlabda
14 perce

Egy góllal nyert Ausztriában a Honvéd felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
18 perce

Új edzője lett Cristiano Ronaldónak

Minden más foci
30 perce

Szalah és Marmus is ott van az egyiptomi kezdőcsapatban, Irankunda az ausztrál ék

Foci vb 2026
47 perce

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
48 perce

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
48 perce
Ezek is érdekelhetik