Magabiztos győzelem

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2004.08.07. 22:26
Címkék
A Svájc elleni döntetlen (29-29) után a junior Európa-bajnokság második napján Románia várt fiataljainkra. Tóth László tanítványai ezúttal nem bízták a hajrára a döntést, az első percek erőfelmérése után megléptek, s a félidőben már két góllal vezettek.
A kapuban a dunaújvárosi Mikler Roland remekelt, s vezérletével a második játékrész elején tetemes előnyre tett szert a magyar együttes. Így a végjátékban már csak a különbség volt kérdéses, s az időnként látványosan játszó csapat végül 28-22-re nyert, s ez az eddig szoros eredményeket hozó csoportban (a négy meccs közül kettő fejeződött be pontosztoszkodással) különösen értékes. Mezőnyben ezúttal a veszprémi Gulyás Péter volt a legeredményesebb, de Rév András csapatvezető szerint az egész társaság dicsérhető. Az utolsó csoportkörben Izland vár a jelenleg élen álló magyar fiúkra, s a nyolc közé jutáshoz egy pontot feltétlenül szerezni kellene, hiszen egy esetleges vereség esetén az északiak egymás elleni eredménnyel megelőznék őket, így csak akkor juthatnának tovább, ha a Románia-Svájc összecsapás döntetlennel zárulna.FÉRFI JUNIOR EB, RIGA
Csoportmérkőzések, 2. forduló. A-csoport: Magyarország-Románia
28-22 (14-12). Ld.: Gulyás 7, Putics 5, Kovács Á. 5, Sándor 4, ill. Ghionea 8. Izland-Svájc 27-27. Az állás: 1. Magyarország 3 pont, 2. Svájc 2 (56-56), 3. Románia 2 (44-49), 4. Izland 1.
Legfrissebb hírek

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
9 perce

Ifjúsági BL: Kovács Bendegúz triplázott a Dortmund ellen

Légiósok
10 perce

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
10 perce

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
33 perce

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
1 órája

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
1 órája

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik