Már pályán az utódok

2004.08.10. 22:38
Címkék
Az elmúlt hét végén Sukorón zárult az év legnagyobb létszámú kajak-kenu versenye, a Yamaha-kupáért kiírt gyermek, kölyök, serdülő, ifjúsági, junior és masters ob.
A hatalmas nevezési létszám miatt a junior- és a serdülőregattát már egy héttel korábban lebonyolították, ám utóbb így is több mint kétezer nevezést regisztrált a honi szövetség. A mastersviadalon számos korábbi olimpiai és világbajnok indult: lapátot ragadott Mednyánszky Szilvia, Vaskuti István, Hoffmann Ervin, először versenyzett az "öregfiúknál" Kolonics György atlantai páros partnere, Horváth Csaba, és kizárólag e verseny kedvéért utazott haza Németországból Hesz Mihály.
A legnépesebb mezőny az ifiké volt, és a legeredményesebb versenyzők is közülük kerültek ki a Yamaha-kupán. Férfi kajakban Gönczy és Paumann, kenuban Sáfrán, a női kajakosoknál pedig Szabó és Hegyi nyerte a legtöbb aranyérmet. "Az ifjúságiaknál olyan színvonalas versenyeket láttam, hogy már most garantálható, méltó utódai lesznek jelenlegi világklasszisainknak. Ezért sokat is teszünk: az olimpia után, remélhetően bajnokaink részvételével, folytatjuk a tavasszal megkezdett Legyél Te a jövő bajnoka! címet viselő toborzó-kampányunkat" - mondta Schmidt Gábor, az MKKSZ főtitkára.
Legfrissebb hírek

Hosszabbítások, fordítások, búcsúzó világsztárok – összefoglaltuk a „tizenhatoddöntőt”

Foci vb 2026
23 perce

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
25 perce

Bombameglepetés, 5 hosszabbítás, fordítások, búcsúzó világsztárok – ilyen volt a vb-történet első „tizenhatoddöntője”

Foci vb 2026
36 perce

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
43 perce

„A változó fogyasztói szokások közepette a sport az egyik leghatékonyabb tartalomtípus”

Egyéb egyéni
48 perce

Rekordnézettséget hozott az Argentína–Zöld-foki-szigetek vb-meccs

Foci vb 2026
50 perce

NS-infó: elköszönt Zalaegerszegen a Svájcba tartó nigériai bekk

Labdarúgó NB I
1 órája

Zöld-foki-csoda, curacaói pontszerzés – kis csapatok nagy pillanatai a vb-n

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik