Gólgazdag volt a főpróba
Nem lehet azt állítani, hogy eseménytelenül kezdődött a mérkőzés, ugyanis a 8. és a 13. perc között mindkét kapu előtt két gólszerzési lehetőség adódott.


Ami a folytatást illeti, a skót válogatott ugyanolyan arrogáns stílusban futballozott, mint ahogy edzőjük, Rainer Bonhof viselkedett az első félidőben. Szerencsére a magyar játékosok nem vesztették el a fejüket. A bekapott gól némileg lehiggasztotta a vendégalakulatot, ami jót tett a játéknak. A magyar csapat látványos, rövid passzos futballja láttán többször hangzott el a taps a nézőtéren, ugyanakkor egy-egy skót akció is magában hordozta a gólszerzés lehetőségét. Már a hosszabbításban jártak a csapatok, amikor mindkét egylet újabb találatot ért el. A főpróba jól sikerült és reménykedni lehet abban, hogy a horvátok ellen is sikeres rajtot vesz majd az U21-es válogatott.
Jó: Vanczák, Bank, Vadócz, Jovánczai, ill. Morrison, Boyd
MESTERMÉRLEG

Magasföldi József jól passzolt (Fotó: M. Németh Péter)
Rainer Bonhof: - A találkozó elején nekünk adódtak gólszerzési lehetőségeink. A hazaiak első találata lesből született, utána pedig az egyenlítés érdekében túlzottan ki kellett nyílnunk.
SÁRGA LAP
Foy (reklamálásért) a 19., Sweeney (Vadócz megrúgásáért) a 22., Magasföldi (nem engedte elvégezni a szabadrúgást) a 23., Hutton (Takács Z. felvágáásért) a 36., Takács Z. (Hutton megrúgásáért) a 37., Varga Z. (Diamond megrúgásáért) az 55. percben
SZÖGLETARÁNY: 7:3 (1:1)
13. perc: Czvitkovics indítása után Jovánczai 13 méterről, jobb lábbal a jobb alsó sarokba lőtt. 1-0
40. perc: Varga Zoltán visszagurított labdáját Czvitkovics 15 méterről, bal lábbal, laposan a bal alsó sarokba lőtte. 2-0
44. perc: Gallagher bal oldalról emelt középre, Boyd pedig öt méterről a jobb sarokba fejelte a labdát. 2-1
60. perc: Jovánczai a kapujából kifutó Smith mellett elhúzta a labdát és tíz méterről, senkitől sem zavartatva az üres kapuba gurított. 3-1
91. perc: Morrison jobb oldali szöglete után Whittaker hét méterről a bal felső sarokba fejelte a labdát. 3-2
92. perc: Pollák remekül húzott el a bal szélen, az alapvonalról középre adott, és a berobbanó Kanta József négy méterről a hálóba továbbította a labdát. 4-2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






