Újabb remek torna Egerszegen

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.11.02. 16:23
Címkék
Az októberi 23-ai ünnepi hétvégén 9 és 11 éves labdarúgó-palánták mérték össze tudásukat Zalaegerszegen nemzetközi utánpótlás-torna keretében, kétszer öt csapat részvételével.
A rossz idő miatt csak tornateremben lehetett megtartani a nagy érdeklődésre számot tartó versenyt, melyen három magyar élvonalbeli klub (Zalaegerszeg, Pápa, Sopron) mellett két szlovén együttes (Maribor, Medjimurje) korosztályos csapatai vettek részt. Amikor a torna a helyi ZTE és a Pápa mérkőzésével, a futballisták nagy lelkesedése mellett megkezdődött, egy néző a következőképp vélekedett: "Öröm látni ezt a sok lurkót, ahogy a labdát kergetik, ahogy a felnőttektől ellesett cseleket próbálgatják. Meglátja, uram, ezekből még lesz focista, persze ha el nem rontják addig." Valóban, az a tűz mozgatta a kicsiket is, amely oly sok örömet szerzett már a magyar stadionokban, mintha csak a régi szép időkben járnák, a kissrácok bizony nagyon élvezték a játékot. A feszültség kiérződött minden mozdulatból, mindenki meg akarta mutatni, hogy mire képes, a szülők, nagyszülők, ismerősök lelkes biztatása mellett folyt egész nap a játék. Az öltözőfolyosón eleinte a nyelvi korlátok még kicsit feszélyezték a fiúkat, de a foci mindent megoldott. Az edző utasításait betartva, csodálatos akcióknak, és látványos támadásoknak lehettünk tanúi a mérkőzések során, briliáns megoldásokkal rukkolt elő némely csapat. A kicsik technikai tudása természetszerűleg hagy még kívánni valót maga után, de ezt a csekélységet a hajtással bőven pótolták, szép napot és jó szórakozást szerezve ezzel a nézőknek.A győzelmet végül az 1996-os születésűeknél a pápaiak, az 1994-es születésűeknél a hazaiak szerezték meg, mindkét esetben az első helyezett adta a gólkirályt is - érdekesség, hogy a 11 évesek között az a Paul Sabo lett a legeredményesebb, akinek édesapja a ZTE felnőttcsapatának támadója, Radu Sabo.E.ON Október huszonharmadika-kupa, Zalaegerszeg-Andráshida
Eredmények
U9 U11
ZTE-Lombard Pápa 3-0 3-3
Matáv Sopron-NK Medjimurje 8-0 1-0
NK Maribor-Lombard Pápa 6-0 2-4
ZTE-NK Medjimurje 2-0 4-0
Matáv Sopron-NK Maribor 2-0 0-4
Lombard Pápa-NK Medjimurje 3-2 3-3
ZTE-Matáv Sopron 1-1 3-1
NK Maribor-NK Medjimurje 0-1 2-1
Matáv Sopron-Lombard Pápa 4-0 1-4
ZTE-NK Maribor 3-3 7-1
Végeredmény
U9 U11
1. Matáv Sopron 1. ZTE
2. ZTE 2. Lombard Pápa
3. NK Maribor 3. NK Maribor
4. Lombard Pápa 4. Matáv Sopron
5. NK Medjimurje 5. NK Medjimurje
Gólkirályok:
Szántó Tamás (Matáv Sopron), 8 góllal Paul Sabo (ZTE), 6 góllal
Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Kolumbia–Ghána 0–0

Foci vb 2026
17 perce

Lionel Messi újabb rekordjai; Vozinha hozta azt, mint a spanyolok ellen – statisztikák

Foci vb 2026
35 perce

Csak behúzta a továbbjutást Argentína, ötgólos meccsen

Foci vb 2026
38 perce

A futballtörténeti csoda végül elmaradt: Argentína hosszabbításban ejtette ki a Zöld-foki-szigeteket

Foci vb 2026
50 perce

James Rodríguez és Luis Díaz is rohamoz a kolumbiaiaknál – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
1 órája

Hihetetlen, de hosszabbítás jön!

Foci vb 2026
1 órája

Egyenlített a Zöld-foki-szigetek, de ki is bírja?

Foci vb 2026
1 órája

Mégsem változik a Mexikó–Anglia nyolcaddöntő időpontja

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik