Az időjárás is ellenfél lesz

2005.05.29. 21:45
Címkék
Róth Antal alapos ember. Az U21-es válogatott szövetségi edzője már annak is utánajárt, hogy ebben az évszakban milyen időjárásra lehet számítani e hét végén Izlandon.

Nos, az előrejelzések szerint 8-10 Celsius-fokra, esőre és szélre kell felkészülnie a korosztályos magyar együttes- nek, amely rendkívül fontos Európa-bajnoki selejtezőt játszik pénteken a szigetországban. A reykjavíki Vikingsvöllur Stadion- ban a 8. csoport második - tehát továbbjutást érő - helye lesz a tét. Magyarország pillanatnyilag Svédországgal holtversenyben 9 ponttal a második helyen áll, az izlandiaknak 6 pontjuk van, míg a csoportelső horvátok magabiztosan vezetnek 15 ponttal.

A magyar keret tegnap találkozott a Puskás Ferenc Stadionnál, majd Dunavarsányba indult, ahol a csütörtöki indulásig (a fiatalok előbb Metzbe repülnek, majd a nagyválogatottal együtt utaznak tovább Izlandra) napi két edzést vezényel Róth Antal. A szakember elmondása szerint jó hangulatban érkeztek meg az edzőtáborba a játékosok, akik egytől egyig átérzik: nehéz, ám rendkívül fontos mérkőzés vár rájuk néhány nap múlva.

Az U21-es keret
Somogyi Csaba (Győr), Kovács Zoltán (Bodajk) - kapusok; Regedei Csaba (Győr), Balogh Béla (MTK), Mészáros Attila (Honvéd), Máté Péter (Diósgyőr), Horváth Gábor (REAC), Takács Zoltán (Honvéd), Pollák Zoltán (MTK) - védők; Sándor György (Győr), Kanta József (MTK), Vadócz Krisztián (Honvéd), Bank István (Kaposvár), Virágh Aladár (Diósgyőr), Czvitkovics Péter (MTK), Magasföldi József (Fehérvár), Józsi György (Zalaegerszeg) - középpályások; Jovánczai Zoltán (Kaposvár), Feczesin Róbert (Újpest), Tisza Tibor (Diósgyőr) - csatárok.
Legfrissebb hírek

Harry Kane-ből lovag lehet

Foci vb 2026
40 perce

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
42 perce

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
56 perce

Luis Díaz lett a Kolumbia–Ghána mérkőzés legjobbja

Foci vb 2026
1 órája

Felsültek az afrikai csapatok, de hasítanak a dél-amerikaiak – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Lezárult az egyenes kiesés szakasz első fordulója, kialakultak a nyolcaddöntő párosításai

Foci vb 2026
1 órája

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
2 órája

Kolumbia továbbjutott, megvan a nyolcaddöntő teljes mezőnye

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik