Vadon Dávid: Ez a csoda!

B. T.B. T.
2005.08.25. 21:51
Címkék
Vadonék már igazán tudják: az alma nem esik messze a fájától. Merthogy az egykori nyíregyházi és debreceni kapus, a 44 évesen az NB III-as Balkány színeiben még ma is aktív Vadon Lajos fia, a 17 esztendős Dávid nemrégiben az angol Manchester City csapatához írhatott alá szerződést.
Az addig a DVSC kötelékébe tartozó ifjú kapus éppen aznap tért haza Manchesterből, amikor "minden" debreceni az angol várost vette célba, így személyesen nem lehetett ott a Loki Bajnokok Ligája-selejtezőjén, de azóta már visszatért oda, ahol a United városi riválisának ificsa-patában szerepel majd."Még tavaly ősszel, korosztályos válogatottunk prestoni, az angolok ellen gól nélküli döntetlennel végződött mérkőzésén figyeltek fel rám a City megfigyelői, azóta gyorsultak fel úgy az események, hogy mára már a szerződésemet is aláírtam - mondta Vadon Dávid. - Jelenleg az ifjúsági csapat tagja vagyok, de a vezetők által felvázolt jövőkép szerint két esztendő múlva a második számú, újabb egy év múlva a nagycsapat tagja lehetek. Mondanom sem kell, a feltételek kiválóak, az ott látottak alapján nyugodtan kijelenthetem: egy darabig nem szeretnék hazajönni. Mármint futballozni, mert a családom, a barátok hiányoznak majd. Az angolokon, íreken, skótokon kívül amerikai és fe-röeri csapattársam is van, minket, »idegeneket« családoknál szállásolnak el, és minden edzésünk előtt taxit küldenek értünk. Az már látszik, nem lesz bérelt helyem a csapatban, mert az angol riválisomat nehéz lesz kiszorítani a kapuból. Természetesen szeretném megragadni a lehetőséget, minél többet fejlődni és persze nyelvet tanulni, mert az első esztendőben a futball mellett éppen a nyelvórák lesznek számomra a legfontosabbak."A Manchester City ificsapata, így tehát Vadon Dávid számára augusztus 27-én kezdődik a bajnokság. Az első rivális nem kisebb gárda, mint a Chelsea lesz...
Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
6 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
8 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
11 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
24 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
40 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
57 perce

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
58 perce