A junior karfiolfülüek Ázsiában hódítottak

2005.12.01. 01:34
Címkék
A héraklészes junior birkózókeret novemberben  amolyan évzárásképpen  két ázsiai versenyen vett részt. A válogatott egyik része Isztambulban járt, ahonnan egy ezüst- és egy bronzéremmel tértek haza, míg másik részük Szibériát hódította, ahol öt, dobogós helyet szereztek. Az idei eredmények bíztatóak a jövő évi, hazai rendezésű junior Európa-bajnokság előtt. A fiatalok szerepléséről és terveiről Bacsa Ferenc héraklészes sportági vezet? adott tájékoztatást.
Lőrincz Tamás idén májusban már Törökországban bizonyított, akkor bronzzal tért haza - most ezüsttel
Vasvári Ferenc
Lőrincz Tamás idén májusban már Törökországban bizonyított, akkor bronzzal tért haza - most ezüsttel
Lőrincz Tamás idén májusban már Törökországban bizonyított, akkor bronzzal tért haza - most ezüsttel
Vasvári Ferenc
Lőrincz Tamás idén májusban már Törökországban bizonyított, akkor bronzzal tért haza - most ezüsttel

A csapat egyik része még a hónap első napjaiban Dél-keletre, Struhács György vezetésével a törökországi Isztambulba utazott, hogy részt vegyen a tíz ország versenyzőit – többek közt a házigazdák mellett azeri, grúz, belorusz, kazah, iráni és afrikai birkózókat – felvonultató seregszemlén. A hétfős kötöttfogású csapat Lőrincz Tamás (60 kg) révén egy ezüst-, Németh Iván (96 kg) révén egy bronzérmet hozott haza, Kun Renátó (74 kg) pedig ötödik lett.

A kötöttfogásúak másik része pedig a hónap végén Észak-keletre, a "nyugat-szibériai medvebarlangba", Tyumeny-be utazott Bacsa Ferenc vezetésével. Az orosz birkózólegendáról, a szibériai szövetség elnökéről elnevezett Cheboksarov Tornára a magyar fiatalok immár negyedik esztendeje kapnak meghívást. A kétnapos "szőnyegpartin" négy ország – magyar, orosz, kazah és örmény – versenyzői vettek részt. Az orosz tajga szélén elterül? várost és agglomerációját érint? tény, hogy a három milliós lakosságnak mintegy ezer igazolt birkózója van. A srácok öt dobogós hellyel tértek haza: Módos Péter (50 kg) és Nagy József (96 kg) arany-, Korpási Bálint (60 kg), Antunovics László (74 kg) és Farkas Zoltán (84 kg) ezüstérmet szerzett; a súlycsoportjában 30(!) induló között Szakolczy Hunor (66 kg) pedig az ötödik helyet szerezte meg.

A decemberi programokon már együtt vesznek részt a válogatottak – tájékoztatott Bacsa Ferenc. Az év utolsó hónapjának első napjaiban a junior országos bajnokságra kerül sor, majd azonnal megkezdődik az alapozás, a jövő szezonra történő felkészülés. Már novembertől heti két közös edzésre, úgynevezett héraklészes összetartásra kerül sor, az év végén pedig a két ünnep között egy 70-75-fős közös edzőtábort tartunk. A jövő esztendő kiemelt versenye lesz a júliusi, hazai rendezésű junior Európa-bajnokság, melynek Szombathely ad majd otthont; a fiúk saját céljukként jelölték meg a kötöttfogású csapatverseny győztes helyének megszerzését.
Legfrissebb hírek

Pelé és Altafini után Yamal és Cubarsí az első kezdő tinédzserpár a kieséses rendszerben

Foci vb 2026
10 perce

Női vízilabda: szoros meccsen kikaptunk Hollandiától felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
15 perce

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
17 perce

Vingegaard jobb, mint valaha, Pogacar az első szakasz fontosságáról beszélt

Kerékpár
22 perce

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
36 perce

Vajon van-e meglepetés a spanyolok Ausztria elleni tizenegyében? – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
38 perce

MLSZ: ismét Margitai Zoltán lett az NB II-es bizottság elnöke

Labdarúgó NB II
40 perce

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
43 perce
Ezek is érdekelhetik