A múlt szép, a jövő is az lehet

2005.12.13. 00:37
Címkék
A sportkedvelők bízhatnak benne, hogy az egyik magyar sikersportág, az öttusa jövője hasonlóan szép lesz, mint a múltja. Legalábbis ezt jelzik a búcsúzó, 2005-ös esztendő eredményei, amikor is az utánpótlás-korosztály képviselői a junior- és ifjúsági világversenyeken (vb, Eb) 9 arany-, 2 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek. Persze, senki sem pihen a babérokon, a fiatalok is elkezdték már a felkészülést az új idényre, az új feladatokra.– Az utánpótlás-korosztály tagjai a tápiószentmártoni lovastáborozással kezdték a közös edzéseket, majd három hetet Tatán töltöttek. A gyerekeknek nagy élmény volt, hogy együtt lehettek a felnőttekkel, így Balogh Gáborral és Vörös Zsuzsával – mondta Slett Tamás, a Magyar Öttusaszövetség versenyigazgatója, a Héraklész-program felelőse. – Hogy sikerült a tatai táborozás?– Nagyon jól! A három hét során váltották egymást a gyerekek, így is hetente átlagban húszan voltak. Teljesítette a penzumot az idény két legeredményesebb versenyzője, a junior-világbajnokságon három aranyérmet szerző Marosi Ádám, illetve az ifi Eb-n három aranyat, az ifi vébén pedig két aranyat és egy bronzot nyerő Bartalis Zsófia. – A tatai napoknak vége. Mi a következő program?– Nincs megállás, már bele is vágtunk a hathetes budapesti lovastáborozásba, amelyen a Héraklész-program 37 versenyzője közül tizenöten vesznek részt. Balaska Zsolt, a válogatott lovasedzője nagyon elégedett a kicsik hozzáállásával, szorgalmával. Szerinte nagyon ügyesek a gyerekek. – Az idei világversenyeken taroltak a fiataljaink. Mi várható jövőre?– A fiúknál a junior világbajnok Marosi Ádám és Németh Róbert kiöregedett, ám Kasza Róbert és Tibolya Péter a helyükre léphet. A lányoknál újabb sikereket várunk Bartalis Zsófitól, Prill Katától és Tóth Adrienntől. Sajnos, 2006-ban egyetlen korosztályos világversenyt sem rendez Magyarország, az Eb Portugáliában, a vébé pedig Kínában lesz. Vagyis, drága év előtt állunk, és egyelőre nincs meg a versenyeken való szereplés fedezete…
Legfrissebb hírek

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
12 perce

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is – sajtóhír

Labdarúgó NB I
19 perce

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
22 perce

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
22 perce

Izraelbe szerződhet a ZTE brazil légiósa

Labdarúgó NB I
26 perce

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
26 perce

Balog Zsolt: Még mindig a futball a mindenem!

Képes Sport
26 perce

Cristiano Ronaldo megtörhet egy több évtizedes átkot

Foci vb 2026
31 perce
Ezek is érdekelhetik