MTK: az U17-es csapat döntetlent játszott a West Hammel

2005.12.14. 13:21
Címkék
Döntetlent játszott az MTK U17-es labdarúgócsapata a West Ham United azonos korosztályú együttese ellen, felkészülési mérkőzésen, Londonban írja a kék-fehér klub hivatalos honlapja.

Sándor Károly Akadémián nevelkedő fiatalok közül a legtehetségesebbek a napokban Angliában készülnek, sőt tegnap este már lejátszották az első barátságos mérkőzést is.

Az Agárdon készülő labdarúgók hatalmas meglepetésre az első félidőben még 2-1-re vezettek a West Ham ellen, majd a második játékrészben is nagyszerűen játszottak, de a végeredmény mégis 3-3 lett.

Az MTK csapatában a már az első csapatban is szóhoz jutó Németh Krisztián két gólt szerzett, míg Takács egyszer talált az angolok kapujába.

A kék-fehérek fiataljai legközelebb a Fulhammal csapnak össze.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Udvardy párosban is búcsúzott a wimbledoni tenisztornától

Tenisz
2 perce

Az Opta szerint 82 százalék, hogy a spanyolok továbbjutnak

Foci vb 2026
10 perce

Rali ob: elmarad a miskolci verseny

Egyéb autó-motor
17 perce

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
52 perce

David Alaba: Az én pályafutásomban is kiemelt szerepe van a Spanyolország elleni mérkőzésnek

Foci vb 2026
54 perce

David Alaba pályafutásában kiemelt helye van a spanyolok elleni mérkőzésnek

Foci vb 2026
58 perce

Csíkszereda: Kleinheisler is a 11 távozó között

Légiósok
1 órája

Visszavonult a kétszeres Eb-győztes Santi Cazorla

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik